A korrupció megszüntetése és a bérek felzárkóztatása a legfontosabb

A korrupció megszüntetése és a bérek felzárkóztatása a legfontosabb

A Jobbik frakcióvezető-helyettese, Szilágyi György szerint a kormánynak mihamarabb választ kell adnia, hogy miből fizette ki Orbán Viktor a több millió forint értékű magánrepülős utazásait, miközben a vagyonnyilatkozata szerint nem engedhetne meg ilyen utazásokat.

A Jobbik egy másik kérdésben is választ vár, hogy született-e kormánymegállapodás arról, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal építéséhez több tízezer kínai vendégmunkás érkezik Magyarországra.

Szilágyi György hozzátette, hogy

„több mint gyanús, hogy a szerződés részleteit és a költségeket titkosította a kormány. A legoptimistább becslések szerint is több évtizedbe fog telni, mire az állam végleg teljesíti a kötelezettségeit a kínai állam felé.”

Az ellenzéki párt politikusa szerint, ha valóban több tízezer kínai munkással akarják ezt a beruházást megvalósítani, akkor az meghatározhatja Magyarország jövőképét. Ugyanis az azt mutatja, hogy a kormányzat - ahelyett, hogy a hazai bérek emelésével és a kivándorlás megállításával foglalkozna - külföldi munkaerővel tölti be az üres állásokat.

Szilágyi György leszögezte, hogy a Jobbik szeretné elérni, hogy az ország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez annak érdekében, hogy az EU-s források ne a fideszes oligarchák zsebeit tömhessék meg.

Mi a korrupció ellen harcolunk, Orbán Viktor és csapata a korrupciót kívánja fenntartani

 - tette hozzá.

Szilágyi György az Alfahír azon kérdésre, mely szerint Bede Zsolt, a Vadhajtások nevű kormányközeli „hírportál” főszerkesztője, a vasárnapi szlovák himnusztörvény elleni tiltakozáson provokálta a párt elnökét, Sneider Tamást úgy fogalmazott, hogy

„Innen is látszik, hogy kinek mennyire fontos a felvidéki magyarság ügye. A Jobbik részéről a párt elnöke vett részt, míg a Fidesz csak egy provokátort tudott küldeni a himnusztörvény elleni tiltakozásra.”

Egy másik újságírói kérdésre, amely szerint Ujhelyi István MSZP-s politikus európai parlamenti "akciócsoportot" szeretne létrehozni az ellenzéki pártok között, Szilágyi György ügy felelt, pártja a parlamentbe jutása óta bármely politikai erővel hajlandó együttműködni olyan ügyekben, amelyek Magyarország érdekét szolgálják. Képes lenne a Fidesszel is együttműködésre, ha a kormány az ország érdekeit szolgálná, de sajnos – főleg az utóbbi években – erre nem sok példa volt.