A jó szakembert meg kell becsülni: havi négymillió forintot keres Domokos László

A jó szakembert meg kell becsülni: havi négymillió forintot keres Domokos László

Az ellenzéket sorra büntette, a Fidesznél egy hibát sem talált, a közpénzeket lenyúló kamupártokat még csak nem is vizsgálta.

Az ellenzéket sorra büntette, a Fidesznél egy hibát sem talált, a közpénzeket lenyúló kamupártokat még csak nem is vizsgálta. Domokos László jó munkásember, akit meg is kell becsülni. A Fidesz pedig megbecsüli a kádereit.

Május 1-jével majdnem 4 millió forintot keres az Állami Számvevőszék elnöke, Domokos László – hívta fel az Átlátszó figyelmét egy olvasójuk az új számvevőszéki törvény hatályba lépésével bekövetkező egyik változásra.

A portál emlékeztet: korábban havi 2,6 millió forintot vihetett haza az Állami Számvevőszék első embere. Május 1-je után viszont a volt fideszes országgyűlési képviselő már 3 958 800 forintot kap.

A módosítást egyébként tavaly decemberben Áder János egyszer visszaküldte megfontolásra az országgyűlésnek, mivel az akkor megszavazott szöveggel kapcsolatban több dolgot kifogásolt.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete is nemtetszésének adott hangot és nyílt levélben tett közzé kifogásait. Így azt, hogy az új törvény korlátlan jogot adna az ÁSZ vezetőjének a számvevőszék átalakítására, a létszám vonatkozásában is. Nem lenne lehetőség szakszervezet szervezésére, és az elnök mindenféle kontroll nélkül dönthetne a számvevők elküldéséről.

Mint ismert, a Domokos László vezette ÁSZ különböző mértékben, de sorra büntette az ellenzéki pártokat: vagyonmegóvási intézkedést rendelt el a Momentum Mozgalomnál, a Párbeszéd Magyarországért Pártnál és a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnál. A többi ellenzéki pártra vonatkozóan a számvevőszék tiltott finanszírozás elfogadása miatt lépett fel. A legnagyobb bírságot tavaly a Jobbik kapta: a szervezet tavaly 662 millió forintra, idén pedig 270 millió forintra büntette a legnagyobb ellenzéki pártot.

Mint ismert, az elvileg független Állami Számvevőszék még egy aprócska elütést, egy hibás fejlécet, esetleg egy rossz oldalszámot sem talált a Fidesz patyolattiszta elszámolásában. Mindezt úgy, hogy az elmúlt években a kormány az adófizetők pénzét nem sajnálva - egyben kitömve a haveri cégeket - gyakorlatilag állami szintre emelte a propagandát, és több tíz milliárd forint értékben hirdetett úgy a közterületeken vagy a baráti médiában, mintha az nem is a Fidesz kampánya lett volna.

Tavaly több mint 50 milliárd forint közpénzt szórt el az Orbán-kormány propagandára | Alfahír

Döbbenetes összeget, több mint 50 milliárd forintot költött kommunikációra a magyar állam 2018-ban. Egészen pontosan ekkora ennyi pénz elköltéséről állapodott meg a kormányközeli üzletemberek tulajdonában lévő ügynökségekkel. Ebből bő 40 milliárdot biztosan kifizetnek majd, a maradék 10 milliárd pedig ugyan opciós tétel, de a korábbi tapasztalatok alapján ebből sem marad meg sok - írja a G7.

Emellett az úgymond független, és a volt fideszes országgyűlési képviselő által vezetett Számvevőszék arra sem vette a fáradságot, hogy az adófizetők pénzét lenyúló kamupártokat vizsgálja.

Februárban a ellenzék közösen követelte a volt fideszes képviselő távozását.