Az Európai Bizottság közleményben cáfolja a kormány hazugságait

Az Európai Bizottság közleményben cáfolja a kormány hazugságait

Nem kritizálják a kormány babaváró programját.

A hétvégén több kormánypárti sajtóorgánumban megjelent az az értesülés, hogy az Európai Bizottság megtámadta a magyar kormány úgynevezett babaváró hitelprogramját. Az uniós csúcsszerv ezt az állítást határozottan elutasítja és téves információnak nevezi.

Az Európai Bizottság közölte: a magyar hatóságok maguk kezdeményeztek egyeztetést az Európai Bizottsággal a hitelprogram kapcsán, ugyanakkor a Bizottság a mai napig nem adott ki semmilyen hivatalos állásfoglalást a programról, és vizsgálatot sem indított ez ügyben.

„Az állami támogatásra alkalmazandó EU-szabályok egyébként nem vonatkoznak a magánszemélyeknek adott támogatásokra, és nem kérdőjelezik meg a magyar kormány örvendetes családpolitikai céljait, hanem az uniós versenypolitika részeként a gazdasági szereplők közötti verseny torzulását hivatottak meggátolni”

- közölte az Európai Bizottság.

Ennek ellenére Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Magyar rádió Vasárnapi újság című műsorának adott interjúban továbbra is arról beszélt, hogy Brüsszelnek a programmal kapcsolatban elsősorban versenyjogi felvetései vannak, de

„valójában ez egy jogi köntösbe bújtatott támadás a magyar családtámogatási rendszer ellen”.

Szombaton a saját értesüléseire hivatkozva a kormánypárti Magyar Nemzet írt arról, hogy Brüsszelnek versenyjogi aggályai vannak a magyar kormány által bevezetett babaváró támogatással kapcsolatban.

Július elsejétől lehet igényelni a babaváró támogatást, amely a fiatalok közös életkezdéséhez szükséges költségek fedezésére szolgál tízmillió forintos hitel formájában, ha pedig két vagy három gyereket vállalnak, akkor ezt az összeget részben vagy egészben nem is kell visszafizetni – emlékeztetett rá a lap.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton újságíróknak kijelentette: a magyar kormány számára elfogadhatatlanok a babaváró támogatás bevezetésének brüsszeli kritikái.