Ukrán nevek, cirill betűs feliratok - bejutottunk a vadonatúj háromemeletes újpesti migránsszállóba

Ukrán nevek, cirill betűs feliratok - bejutottunk a vadonatúj háromemeletes újpesti migránsszállóba

Áprilisban komoly felháborodást keltett Újpesten, hogy a 2015-ben bezáratott Árpád Úti Kórházat migránsmunkások – főként ukránok – számára alakítják át szálláshellyé. A terv napvilágra kerülése igen kényelmetlenül érinti a fideszes városvezetést, Wintermantel Zsolt polgármester múlt héten egyenesen az önkormányzati rendészetet vetette be a tiltakozókkal szemben.

És míg az újpesti ellenzéki politikusok az Árpád kórházban létrehozandó munkásszállással voltak elfoglalva, addig szép csendben megnyílt egy másik migránshotel is a kerületben. 

A 12-14-es villamossal alig két percre Újpest-Központtól, a Görgey és a Corvin utca sarkán álló három emeletes épület belülről tökéletesen felújítva várja a munkásokat.

Munkásszálló

Hogy honnan, az elég egyértelművé válik, ha végisétálunk a szálló folyosóin. A 3-4 ágyas szobák ajtóin szinte kizárólag szláv – feltehetően elsősorban ukrán – nevek sorakoznak.

Ukrán nevekUkrán nevekUkrán nevek

A hirdetőtáblán minden fontos információ ki van írva ukránul is.

Ukrán feliratUkrán felirat

A migránshotellel a szavakban a bevándorlás ellen oly elszántan küzdő fideszes városvezetés érthető módon nem dicsekszik. Az újpesti szállás azonban valamiért a működtető cég, a Staff House Zrt honlapján sincs feltüntetve, így ott egyszer halandó nem bérelhet magának ágyat. 

Az épületben szinte kizárólag csak ukránok laknak így gyakorlatilag egy szegregátum alakult ki Újpest központjában. 

 - mutat rá Szabó Balázs, az újpesti Jobbik alelnöke

Értesülései szerint egy harmadik munkásszállót is terveznek a kerületben, így 

Újpest a bérmigráció budapesti központjává válhat még az idén.