Célt ért a nyomásgyakorlás: szabadon énekelhető a magyar himnusz Szlovákiában

DAC-meccs
DAC-meccs

Az Új Szó írt arról, hogy a szlovák parlament 103 szavazattal megszavazta Híd módosító javaslatát, mellyel megszüntették a Himnusz éneklésének büntethetőségét.

Ahogy arról beszámoltunk, múlt pénteken az elnöki vétót követően, azzal a kitétellel szavazta meg a szlovák törvényhozás az állami jelképekről szóló törvény módosítását, ha a törvényt márciusban megszavazó Híd javaslatát a parlament gyorsított eljárásban fogja tárgyalni. A Híd javaslata szerint kikerül a szövegből a magyar himnuszra vonatkozó rész.

Egyedüli közjogi méltóságként vett részt Sneider Tamás a felvidéki himnusztörvény elleni tüntetésen | Alfahír

Viharos szélben és esőben tüntettek több százan a szlovák himnusztörvény, vagyis lényegében a magyar himnusz felvidéki betiltása ellen a magyar koronázó városban, Pozsonyban. A magyar zászlók gyűrűjében arról beszélt a rendezvény egyik főszervezője, Halász Béla, hogy:

Beszámoltunk arról is, hogy Pozsonyban tüntetés is volt a magyar himnusz mellett, amelyen egyedüli magyar közjogi méltóságként Sneider Tamás, az Országgyűlés jobbikos alelnöke vett részt.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Eszes Ádám

Friss

sss
2019. július 20. | 14:00
sss
2019. július 20. | 12:57
Vasárnap előrehozott parlamenti választásokat tartanak Ukrajnában.
sss
2019. július 20. | 11:58
Teherán tájékoztatása szerint a britek egy iráni halászhajóval ütköztek. London nem tervez katonai akciót.
sss
2019. július 20. | 11:21
Ötven éve, 1969. július 21-én lépett először ember a Hold felszínére.
1
sss
2019. július 20. | 10:09
A magyar női vízilabda-válogatott 17-6-ra legyőzte Új-Zéland csapatát.
1
sss
2019. július 20. | 08:38
A rendvédelmi terület valamennyi szakmája bajban van a rendőröktől és a tűzoltóktól a pénzügyőrökön át a büntetés-végrehajtásig.
A magyar női vízilabda-válogatott 17-6-ra legyőzte Új-Zéland csapatát.
A rendvédelmi terület valamennyi szakmája bajban van a rendőröktől és a tűzoltóktól a pénzügyőrökön át a büntetés-végrehajtásig.
Az NGO-hajók ösztönzik az életveszélyt, nem megelőzik, így közvetve ők a felelősei, hogy egyre többen a halálos bizonytalanságba indulnak Afrikából. Vélemény.