Szükségünk van szuperhősökre?

Olvasási idő kb 14 perc

A Disney tulajdonában álló Marvel Studios történelmet írva, 11 éven keresztül, 22 filmen át épített egy gigantikus univerzumot (Marvel Cinematic Universe), ami idén csúcsosodott ki a Bosszúállók: Végjátékban. Az Endgame már minden idők második legsikeresebb filmje a bevételi listán, köszönhetően annak, hogy a Marvel nem csak a képregény- és szuperhősfanokat tudta vászon elé ültetni, hanem bevitte a mainstreambe a szuperhősöket, így bővítve a közönséget. Szujer Orsolyával, az ELTE doktoranduszával, képregénykutatóval beszélgettünk többek között a szuperhősök történelméről, a szuperhősfilmekről, a Marvel sikeréről, a DC problémáiról, vagy éppen arról, hogy milyen hősökre vágynak az emberek. Interjú.

Pontosan milyen területtel foglalkozol doktoranduszként?

Egész konkrétan a nők reprezentációjával a szuperhős-képregényekben. Ez nem csak a női karaktereket jelenti, hanem például azt is, hogyan jelenik meg a nő mint közönség, vagy mint író. Maga az egész szuperhősműfaj már az ezüstkortól kezdve nagyon férfi irányba ment. Ez most kezd felbomlani. Mostanában már azt mondják, hogy a női olvasók száma 40-50 százalék között van, legalábbis Amerikában.

Hosszú történelme van a képregényeknek, valaki már a középkori falfirkákat is ezek közé sorolja, de mikortól számolhatunk a modern korszakkal és a szuperhősök megjelenésével?

Scott McCloud vezeti vissza például az egyiptomi falfestményekig a műfajt. Az 1800-as évek második felében feltűntek a politikai karikatúrák az újságokban, ahol a kép és a szöveg keveréke volt jelen. Az amerikai – már valóban képregény – 1934-ben indult. 1932-33 környékén voltak olyan kiadványok, amik a vasárnapi újságokból születtek, Garfield-szerű, pár paneles kis képregények és promóciós anyagként osztogatták.

Az elsők viszont 1934-ben kezdtek megjelenni, ekkor indult az egész zsáner. Ekkor még nagyon széles skálán mozogtak a műfajok, voltak például funny animal képregények, olyan szereplőkkel, mint például Donald Kacsa vagy Micky Egér – a Disney már akkor is komoly erőt képviselt, valamint klasszikus irodalmi alkotásokat is feldolgoztak, de kaland- és bűnügyi képregények is megjelentek. 1938-ban érkezett az első szuperhős, Superman, az Action Comics első számában. 1-2 éven belül elterjedtek a szuperhősök, ez a műfaj pont annak a keveréke volt, amit akkoriban az emberek szerettek: sc-ifi, ponyva, mítosz, hamar rákaptak. 1939-ben ismerhették meg Batmant, ugyanebben az évben jöttek a Marvel-karakterek, még Timely Comics néven. Az elsők között például Namor és Fáklya jelentek meg, mármint nem a Fantasztikus Négyesből ismert Fáklya, hanem egy android.

Superman, Batman
Superman (1938) és Batman (1939) első megjelenése.

Kulturális téren hova sorolhatjuk a képregényeket? Irodalom vagy képzőművészet?

Nagyon nehéz kérdés, rengeteget változott a képregények helyzete. A képregények aranykorának az 1938 és 1956 közötti időszakot tartjuk, tulajdonképpen már a második világháború után 1-2 évvel leáldozott a népszerűségük, addig viszont annyira hétköznapi dolog volt képregényt olvasni, mint most a metrón a Facebookot pörgetni. Ennek ellenére nem tartották sokra a műfajt, akadémiai szinten ma is probléma, hogy sok aranykori képregényről nem tudjuk, kihez fűződik, mert nem volt kreditelve. Ciki volt képregényt csinálni. Ha rajzoló voltál és komoly grafikai munkát akartál kapni, akkor nem reklámoztad, hogy te képregényeket készítesz. A ’60-as években aztán jött az ezüstkor, később a bronzkor, megjelentek a képregényboltok, szubkultúra lett belőle. Egyrészt így bezáródott egy körbe a képregény, másrészt emelkedett a minőség. Akik olvasták őket, hajlandók voltak többet is fizetni érte. Ma pedig már megvan a digitális rajzolás lehetősége is, ami művészeti szempontból rengeteg lehetőséget rejt. Nem mondanám kifejezetten, hogy ez egy művészet, de vannak olyan kiadványok, amik nagyon magas művészeti értéket képviselnek.

A népszerűség bezuhanása után mi hozta vissza a közönséget?

Elsősorban a szuperhős-képregények mentek ki a divatból a ’40-es évek végén. Bejött például a tévé, sokan inkább azt nézték, viszont másféle képregények léteztek: horror és valódi bűneseteken alapuló képregények, amiket leginkább a frontról hazatérő katonák olvastak. Ezzel párhuzamosan elindult egy erős képregényellenes-hadjárat, 1954-ben létrejött a Comics Code Authority, ami a képregények öncenzúrája lett. Betiltották a horrort, az erőszakot, már a címben sem szerepelhetett a "horror" szó, szörnyetegek sem lehettek benne. Hatalmi pozícióban lévő embereket nem lehetett negatív színben feltüntetni. Nagyon szűk korlátok közé szorították őket, ez hosszútávon ahhoz vezetett, hogy visszatértek a szuperhősök, amiben nagy szerepe volt Stan Lee-nek.

Akiből a Marvel legendája lett.

Már 17 éves korától, 1940-41-től a Marvelnél dolgozott, csak akkor még nem így nevezték magukat. 1961-re viszont odáig jutott, hogy ott akarta hagyni az egész műfajt. Komoly író szeretett volna lenni. Sokan nem tudják, de a Stan Lee álnév, valódi neve Stanley Lieber. Azért nem írta rá a képregényekre az igazi nevét, mert nem vették volna komolyan később az irodalomban. A Marvel, ami ekkor még Atlas Comics néven futott, akkori vezetője, Martin Goodman azt találta ki, hogy nekik kell egy szuperhőscsapat.

Jack Liebowitz akkor a DC feje volt, együtt jártak golfozni. Liebowitz itt mesélte neki, hogy milyen jól pörög a Justice League, Goodman pedig kitalálta, hogy nekik is kell egy csapat, és Stan Lee-re osztotta a feladatot, hogy alkossa meg. Stan Lee nem akarta, a felesége győzte meg azzal, hogy írjon olyan emberekről, akikről ő is szívesen olvasna. Lee ekkor alkotta meg a Fantasztikus Négyest. Az volt a fontos különbség, hogy az aranykor hősei morálisan feddhetetlenek voltak, a Fantasztikus Négyes viszont behozott olyan problémákat, hogy veszekedtek egymással, karakterhibáik voltak, nem tudták fizetni az albérletet, teljesen hétköznapi kérdések jelentek meg. Ezt nagyon szerette a közönség. Ezután jött be gyakorlatilag a Bosszúállók összes tagja, Amerika Kapitány kivételével, vagy például az X-men is innen indult.

Filmek nélkül mennyire léteztek a köztudatban ezek a hősök?

A nagy nevek ismertek voltak, például Batman, Superman és Pókember. Főleg utóbbi, a ’70-es években komoly esemény volt, hogy Pókember elveszi Mary Jane-t. Egész marketingstratégiát építettek rá, talán még egy álesküvőt is megszerveztek a valóságban. Supermanből a ’60-as években már Broadway-musical készült. A ’70-es években a szombat reggeli rajzfilmsorozatokban is szerepeltek, például a DC készítette a Super Friends-t. A képregényes történeteik annyira nem voltak ismertek, de a legnagyobb nevekkel tisztában voltak az emberek.

Stan Lee
Stan Lee

Tudjuk egy megjelenéshez kötni a modern filmes áttörést?

Szerintem ez inkább egy folyamat volt. Az első olyan szuperhősfilm, legalábbis a Marveltől, ami profitot hozott, az a Penge volt. Ezt sokan nem tudják. A ’90-es évek közepén, a Marvel, mint cég majdnem csődbe ment, a Penge hozta ki őket ebből. Aztán jöttek Sam Raimi Pókember-filmjei, jött az X-men, A sötét lovag-trilógia, ezek már építették a képregényfilmes brandet, pénzügyileg sikeresek voltak, de akkora popkulturális lábnyomot nem tudtak hagyni, mint az MCU.

Az MCU 2008-ban indult Vasemberrel, de akkor még nem láttuk, hogy ebből egy komplett univerzum lesz.

Igen, de a Marvel már 2005-ben eldöntötte, hogy univerzumot építenek. A Vasember viszont még félig kész script-el készült, forgatás közben írták reggelente. Nagyon összecsapott volt, de megállt önmagában is. Plusz Nick Fury megjelenése a végén már bekapcsolta a gondolkodást, hogy itt valami nagyobb készül.

Legkésőbb 2012-ben azoknak is leeshetett, hogy egy all connected filmsorozatról van szó, akik annyira nem ismerték a szuperhősök világát. Mozitörténelmet írt az Avengers?

Szerintem igen. A Marvel összehozta azt a filmekben, amit 70 éve csinál a képregényekben: a tudatos egymásra építkezést. Az MCU-n belül bárki találkozhat bárkivel. Ezt kicsibe kezdték el, például a Vasember 2-ben már feltűnik egy pillanatra Amerika Kapitány pajzsának a prototípusa. Ha ismered ezeket, akkor felkapod a fejed az ilyen easter eggekre. A Bosszúállók aztán összerobbantotta ezeket a kis utalásokat. Ez megfigyelhető volt évtizedekkel ezelőtt a képregényeknél is: a Justice League vagy az Avengers nem azért működött képregényként, mert random hősöket bedobáltak egymás mellé, hanem olyanok kerültek egy csapatba, akik egyedül is bizonyítottak, ismerte őket a közönség. Ezt a struktúrát követte az MCU is, és működik.

22 filmnél tartunk, nyáron lezárjuk a harmadik fázist. Az MCU viszont nem csak a fanokat tartotta meg, hanem folyamatosan bővítette közönséget. Hogyan tudták ezt ilyen gigantikus méretűre építeni?

A legegyszerűbb indok, hogy többségében tényleg jók a filmjeik. Szájhagyomány útján terjedt szóban és neten is, hogy ezt látnod kell. Másrészt az egész MCU úgy működik, mint egy televíziós sorozat. Ott egy hét telik el a két epizód között, itt annál sokkal több, de ugyanúgy vágyunk rá, hogy lássuk, mert tudni akarjuk, hogy mi történik a hőseinkkel. Ami pedig akadémiaibb magyarázat, ahogy korábban említettem, a szuperhős-műfaj szubkultúra lett, volt egy-két film, de, ha komolyabban benne akartál lenni, képregények kellettek hozzá. Az MCU viszont megtanítja az embereket szuperhősül, mint egy nyelvnek, ennek is megvan a grammatikája: hogyan kapcsolódnak a karakterek egymáshoz, milyen emblematikus helyszínek és ellenségek vannak, stb. Minél több dolgot megismerünk ebből az univerzumból, annál jobban beszéljük a szuperhősök nyelvét, és ez is bővíti a közönséget: én is beszélni akarom a szuperhősök nyelvét. Ez öngerjesztő folyamat, a filmeknek köszönhetően egyre többen olvasnak képregényt is.

Endgame
Avengers: Endgame

Mire vágyunk inkább, azonosulhatóbb karakterekre vagy megkérdőjelezhetetlen hősökre?

Az istenfázison szerintem túlléptünk, manapság nem vágyunk erre. Egy aranykori Supermanen jót mosolygunk, de már nem tudjuk komolyan venni. Arra sokkal inkább szükségünk van, hogy oké, szuperhős, szét tud egyedül robbantani egy űrhajót, de van benne valami egészen hétköznapi. Szerintem Kamala Khan ezért is nagyon népszerű karakter. Lány, pakisztáni, muszlim, ami 15 évvel ezelőtt biztos bukást jelentett volna a képregényeknél. Olyan egyszerű, hétköznapi problémái vannak, mint például a tinédzserkori beilleszkedés, a szigorú szülők, stb. Kamala Khan szerintem a XXI. századi Peter Parker. Kell valami kapaszkodó a hősökhöz.

A Marvel beemelte a mainstreambe a geek kultúrát?

Geeknek lenni biztos, hogy mainstream. Ha most visszanéznénk az Agymenők első évadját, még azzal is vicceltek, hogy valaki képregényboltba megy. Ez ma már nem poén. Erről nem csak az MCU tehet, a geek kultúra népszerűségére óriási hatást gyakorolt például a Harry Potter és a Trónok harca is. Ezek menővé tették a fantasy-t, a sci-fi-t, a Marvel a szuperhősöket és így tovább. Ami a ’80-as években a hardcore akciófilmek voltak Arnold Schwarzenegger, Jean-Claude Van Damme, stb., az most ez.

A DC miért nem tudta úgy meghajtani a mozis biciklit, mint a Marvel?

Egyetlen egy helyen csúsztak meg szerintem: kapkodtak. A Marvel 2005-ben elkezdte tervezni az MCU-t, 2012-re ért be. Amikor már látszott, hogy a Marvelnél épül valami, akkor a DC kapkodni kezdett. Próbálták folytatni a Nolan-i vonalat, de az nem működött annyira. A Nolan-féle sötét tónust próbálták a Supermanre is ráhúzni, az már nem volt jó. Még a Batman vs Supermannel is megpróbálták, ott sem jött be annyira. Produkciós problémák is vannak, egyszerűen nem tudják összetartani a csapatot, kihullanak a színészeik.

Most ugye irányt váltottak, próbálnak humorosabbak, lazábbak, kevésbé komorak és világosabb tónusúak lenni. A Wonder Woman már jól sikerült, az Aquaman szerintem egy borzalmasan bugyuta, de rettenetesen szórakoztató film. Szoktam mondani, hogy a Venom és az Aquaman között az a különbség, hogy Venom tisztában vele, hogy ő gáz. Viccet félretéve, a Shazam! is jó lett szerintem, kezdenek magukra találni. Az univerzumépítés viszont nehéz feladat úgy, hogy elveszítetted Supermant és Batmant, van háromféle Jokered, köztük eredetfilmmel, ráadásul azt a karaktert szerintem nem is kellene humanizálni, de ez egy másik történet. Szóval a DC kapkod, de most már jobbnak tűnik az irány.

Az Endgame csúcspontja és méltó lezárása volt 11 évnek, merre mozdulhat tovább az MCU?

Ott még így is rengeteg alapkő megmaradt. Viszik tovább Doctor Strange történetét, van Spider-Man, Captain Marvel, Black Panther. A Disney+ több sorozatot is behoz: Wanda és Vízió, Bucky és Sam, Loki. Plusz annyira kitágult a nézőközönségük, hogy most nyithatnak a kevésbé ismert hősök felé is. Összesen több mint ezer karaktere van a Marvelnek, szóval van miből meríteni. Az MCU-nál nagyon okos emberek dolgoznak, szóval jól fogják csinálni szerintem, az más kérdés, hogy a piac meddig bírja, de tíz év még minimum van benne.

Justice League
Justice League

Mennyire olvasnánk képregényeket ma, ha nem léteznének ezek a filmek?

Nehéz kérdés, mert a képregények piacát az is megváltoztatta, hogy ma már működik a digitális értékesítés is. Ez valószínűleg új olvasókat jelentett volna egyébként is, tehát a műfaj fennmaradt volna, de most gyakorlatilag a képregények második aranykorát éljük. A ’60-as évek óta nem olvastak annyian képregényt, mint most. Az biztos, hogy a filmek nélkül nem ülnénk most egy olyan helyen, ahol szuperhősös koktélokat lehet inni.

Szüksége lenne az emberiségnek valódi szuperhősökre?

Szerintem igen. A szuperhősök a mai világunkban a mítoszok helyét töltik be. Hősökre és mítoszokra mindig szükségünk volt. A világgal együtt a hőskép is változik, de a hősök továbbra is olyan morális iránytűt adhatnak nekünk, ami segít eligazodni a világunkban.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Tari Tamás

Friss

1
sss
2019. Augusztus 17. | 08:48
Az előválasztáson az arra jogosultak csupán 4 százaléka vett részt.
A politológus otthagyja az elemzést és az oktatást is, hogy Brüsszelbe költözzön.