Az LMP a „klímabűnözők” és a „kannibálpolitika” ellen hirdetett harcot

Az LMP a „klímabűnözők” és a „kannibálpolitika” ellen hirdetett harcot

A „klímabűnöző” nagyvállalatok és a „kannibálpolitika” elleni fellépésre szólított fel Vágó Gábor, az LMP európai parlamenti (EP) listavezetője, a párt szombati kongresszusán, Budapesten – írja az MTI.

A magyar és az európai parlamentben is fel kell vennünk a harcot a károsanyag kibocsátások kétharmadáért felelős száz globális nagyvállalattal - szólított fel Vágó Gábor, az LMP 45. kongresszusán.

Hangsúlyozta: az unió vezetése és a magyar kormány eddig nem az embereket szolgálta, hanem ezeknek a nagyvállalatoknak az érdekeit védte, ezért olyan vezetőkre van szükség, akinek fontosabb az emberek jövője, mint a nagy cégek profithajhász magatartásának támogatása.

Az LMP listavezetője Kövér László házelnök egy pénteki nyilatkozatára utalva azt mondta: az „Országház házmestere” kannibálpolitikáról beszélt, azt azonban elfelejtette, hogy éppen a Fidesz annak a „kannibálpolitikának a legfőbb letéteményese ma Magyarországon”, amely „felzabálja a bolygót”.

Ennek a kannibálpolitikának fogunk véget vetni az EP-ben - jelentette ki.

Vágó Gábor szerint egész Európa átállhatna a megújuló energiára és fejleszthetné a közösségi közlekedést, de ehhez először fel kell venni a harcot a profithajhász energiacégekkel és a profitjukat védő autóipari vállalatokkal. Az állampolgárok kezében van az erő ehhez, hiszen ha erős zöld párt Magyarországon és Európában, akkor erős lesz a zöld gondolat az egész világon - hangoztatta.

Az LMP EP-listájának második helyén álló Demeter Márta, az LMP társelnöke a választás egyik tétjének nevezte meg a tömeges elvándorlás megállítását nevezte. Szerinte a „magát nemzetinek hazudó miniszterelnök” lemondott a 600 ezer külföldre költözött magyarról, mert neoliberális gazdaságpolitikája szerint az olcsó magyar munkaerő versenyelőnyt jelent.

Demeter Márta a külső EU-s határok védelmének megerősítése mellett is érvelt, szerinte a tömeges migráció az éghajlatváltozás és a nagyvállalatok gazdasági kizsákmányoló szerepének következménye.

Európa vagy zöld lesz vagy nem lesz - zárta beszédét az LMP kampányszlogenjével Demeter Márta.