Már 300 fölött az egyiptomi terrortámadás áldozatainak száma

A merénylet elkövetőjeként eddig egyetlen szervezet sem jelentkezett. Az egyiptomi légierő bombázta az elkövetőket.

A MENA hivatalos hírügynökség szombat délelőtti jelentése szerint a Sínai-félszigeti, Bír-el-Abdban egy mecsetnél történt merénylet halálos áldozatainak száma 305-re nőtt. A halottak között 27 gyermek van. 
   
A pénteki beszámolók szerint a támadók mintegy negyvenen voltak, és a merénylők robbanóeszközöket vetettek be, majd a menekülőkre lőfegyverekkel lőttek. A sebesülteken segítőkre és a mentőautókra is golyózáport zúdítottak. 
   
A mecsetben szúfi hívők is voltak, akiket gyakran támadnak meg az iszlám szunnita ágához tartozó radikálisok, főként az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet harcosai, mert hitehagyottaknak, bálványimádóknak tartják őket.
   
A merénylet elkövetőjeként eddig egyetlen szervezet sem jelentkezett.

Péntek este légicsapásokat mért az egyiptomi légier azokra a hegyvidéki  területekre, amelyekre feltehetően visszahúzódtak a merénylők, akik pár órával korábban megtámadták egy mecsetet Bír-el-Abdban. 

"A hadsereg és a rendőrség minden erővel megtorolja mártírjaink halálát" - fogalmazott televíziós beszédben az egyiptomi államfő, Abdel-Fattáh Esz-Szíszi 
   
A merényletet a Sínai-félsziget északi részén követték el. Az egyiptomi légierő a Bír-el-Abd körüli hegyvidék több pontjára is csapást mért, de az eredményességről még nincs hír.