Osztrák kormányválság: a volt köztársaságielnök-jelölt veheti át Strachétól az FPÖ vezetését

Norbert Hofer
Norbert Hofer

Nobert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) volt köztársaságielnök-jelöltje, jelenlegi közlekedési miniszter veheti át a pártelnöki stafétát az ibizai videókba villámgyorsan belebukott Heinz-Christian Strachétól, aki szombaton mondott le az alkancellári és pártvezetői pozíciójáról.

A Süddeutsche Zeitung szerint, bár Hofer eddig semmi jelét nem mutatta, hogy pártelnöki ambíciói lennének, valószínűleg a legjobb választás lenne az FPÖ élére, mivel kevésbé megosztó személyiség, mint Strache volt.

Emellett a lap emlékeztet, hogy a közlekedési miniszter

a volt alkancellárnak köszönheti politikai karrierjét, és nem véletlen, hogy maga Strache javasolta őt az FPÖ vezetői pozíciójára, hiszen a politikus az ő kegyeltjének számít.

Norbert Hofer egyébként május 20-án látogatott volna Budapestre Orbán Viktor miniszterelnökhöz, ám a belpolitikai válság miatt lemondta hétfői útját, és egyelőre nem tudni, hogy pótolják-e valamikor az elmaradt vizitet.

A Süddeutsche Zeitung azt is kiemelte, hogy elődje korrupciógyanús ügye ellenére Hofernek, kompromisszumkészebb természete miatt, várhatóan nem lesz nehéz dolga az FPÖ élén. A populistáknak erre szüksége is lesz, ha Strache korrupciógyanús ügye ellenére használható eredményt akarnak elérni a kormányválság miatt esedékes előrehozott választáson.

Bedöntötte az osztrák kormányt a Strache-botrány: előrehozott választás lesz Ausztriában | Alfahír

Bejelentette a kormánykoalíció felbontását és mielőbbi új választások kiírását javasolta Sebastian Kurz osztrák kancellár szombat esti sajtótájékoztatóján. „Betelt a pohár" - fogalmazott az Osztrák Néppártot (ÖVP) vezető Kurz, hozzátéve, nem érzi úgy, hogy a Szabadságpárt hajlandó lenne megváltozni. Az FPÖ árt a kormány reformterveinek, és árt az ország tekintélyének is - mondta a kancellár.

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

sss
2019. október 16. | 15:21
A volt főpolgármester örül annak, hogy vége a kampánynak, szeretné, ha a háborúskodás helyett nyugalom lenne Budapesten.
sss
2019. október 16. | 15:14
1
sss
2019. október 16. | 14:17
Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy elődje visszaadja a mandátumát.
1
sss
2019. 10. 16. | 13:29
Nehezen tudják megemészteni a vasárnapi eredményeket a kormánypártban.
A Jobbik viszont elítéli az agressziót.
Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy elődje visszaadja a mandátumát.
Nehezen tudják megemészteni a vasárnapi eredményeket a kormánypártban.
A felmérések nem tudták előre jelezni Borkai Zsolt győri polgármester szex- és korrupciós videójának negatív hatásait.
Az Index online választási műsorban kérdezte a frissen megválasztott ellenzéki főpolgármestert, aki többek között arról beszélt, hogy minek tulajdonítja a győzelmét, miben hibázott a Fidesz, és az eredmény mennyiben köszönhető a Borkai-ügynek.
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
sss
2019. október 16. | 16:48
A megfigyelőállomásokon mért adatok szerint a vizsgált évben a városokban élők túlnyomó többsége az Egészségügyi Világszervezet által káros szintűnek ítélt finomrészecske-szennyeződésnek volt kitéve.
sss
2019. október 16. | 15:21
A volt főpolgármester örül annak, hogy vége a kampánynak, szeretné, ha a háborúskodás helyett nyugalom lenne Budapesten.