Hónapok óta hiába várnak bérükre a felszámolás előtt álló Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. dolgozói

Hónapok óta hiába várnak bérükre a felszámolás előtt álló Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. dolgozói

400-an maradtak az őket megillető bérek nélkül.

A tavalyi évben robbant a hír, miszerint tönkremegy a 400 embernek munkát adó, nagy múltú kávéfőző- és lámpagyár, a szarvasi Szarvasi Vas-Fémipari Zrt., ahol idén januárban állt le a termelés, miután a vállalat minden dolgozóját kirúgták. A Jobbik követelte, hogy a kormány segítsen az elbocsátott alkalmazottakon, ám a Fidesz nem foglalkozott érdemben az üggyel.

Egy időben még arról is szó esett, hogy a kormány a gyulai húskombináthoz hasonló módon húzza ki a bajból a patinás céget és a dolgozókat. Mint emlékezetes, a Gyulai megmentésére a város létrehozta a Gyulahús Kft.-t, a kormány 1,8 milliárd forintos támogatásából pedig megvásárolta az üzemet, a berendezéseket, valamint a márkát, és az új cég keretei között újra felfuttatta a termelést.

Úgy tűnik, a szarvasiak nem értek ennyi fáradtságot a kabinetnek.

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. azóta is csak vergődik, mivel a csődeljárás közel egy év alatt sem indult meg, illetve felszámoló biztost sem neveztek ki. Eközben megkezdte működését a gyár telephelyén a vállalat "partnercége", a Deer Plast Kft., mely a hírek szerint 30 embert foglalkoztatva gyártja tovább a kávéfőzőket. Ennek a vállalkozásnak egyébként papíron semmi köze a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt.-hez, ám információink szerint ide mentették át az egykori cég értékállományát.

Az egykori dolgozók azzal számoltak, hogy új munkát találhatnak maguknak, miután megkapták az utolsó hónapra vagy hónapokra járó bérüket, ám ez nem mindenkinek sikerült.

Jó részük ugyan talált is új állást, például a közeli Szentesen, mások Kecskemétre, a Mercedes-gyár környékére mentek, de voltak akik Szolnoknak és Budapestnek, vagy éppen Londonnak vették az irányt.

Az utcára került, jogos járandóságuk nélkül maradt dolgozók közül 25-en keresték föl Szarvas fideszes polgármesterét május 17-ei fogadóóráján. Abban bíztak, hogy Babák Mihály tud rajtuk érdemben segíteni.

"49 évet dolgoztam le a gyárban egyhuzamban"

– árulta el egy idősebb úr, akinek még majdnem egy éve van hátra a nyugdíjig. Hozzátette:

"A bérjegyzékemen az áll, hogy "utalva", de nem kaptam semmit. 1,7 millió forint jár nekem az évek és a hónapok után. December óta várok a fizetésemre."

Babák Mihály rutinos politikusként sajnálkozott az egykori alkalmazottak sorsa fölött, és közölte, hogy ő bizony semmit sem tud mit tenni értük, és a járási hivatal vezetőjéhez kísérte a kisebb tömeget, hogy inkább a kormány helyi képviselője foglalkozzon a kellemetlen üggyel – hiszen ettől a helyzettől ő nem remélhet plusz szavazatokat. A kormánypárti városvezető egyébként korábban kijelentette, hogy

szerinte nem a politikának kell megoldania ezt a helyzetet, bár arra nem világított rá, hogy akkor mégis kinek a feladata lenne.

Szedlák Mónika, az egykori vasiparis dolgozók egyik szervezője az Alfahírnek elmondta:

"Abban maradtunk, hogy megpróbálnak segíteni nekünk, hogy ne a dolgozóknak kelljen elindítani a peres eljárást. A polgármester úr utánajár majd, hogy most éppen hol tart az ügy a felszámolással. Egyelőre ennyit tudtunk meg."

A több száz dolgozó pedig egyre csak várja, hogy megoldódjon a hálátlan helyzetük, bár lehet, hogy a helyi vezetésnek szerencséje lesz az időhúzással, és mire érdemi lépést kellene tenni az ügyben, addigra a panaszosok rég a nyugaton "kalandozó" magyarok sorát gyarapítják majd.

A fideszes politikusoknak pedig majd nem kell vállalniuk a felelősséget az újabb félresiklott életekért.

Válságban a klasszikus „Szarvasi" cég | Alfahír

A többség a kávéfőzőkről ismerheti, pedig az egyik legmenőbb ikeás lampát is ők gyártották az utóbbi időben. Most azonban súlyos gondban van a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt.A cég nyár óta 200 dolgozót küldött el, pedig a 66 éves társaság tavaly másfél milliárd forintból fejlesztette lámpagyárát - írja a napi.hu.