Félmillió forintos nyelvtanulási diákhitelt tesznek elérhetővé

Félmillió forintos nyelvtanulási diákhitelt tesznek elérhetővé

A jövőben a diploma megszerzését segítendő a nyelvtanuláshoz is igényelhető lesz a diákhitel - közölte Bartos Mónika, a magyar diákok külföldi nyelvi kurzusainak szervezéséért felelős miniszteri biztos hétfőn Budapesten újságírók előtt.

Bartos Mónika kifejtette: kiemelt cél, hogy biztos alapokon nyugvó idegennyelvtudást szerezzenek a fiatalok. Számukra ugyanis komoly versenyhátrányt jelent, ha ezzel a tudással nem rendelkeznek. 

A nyelvi diákhitel komoly segítséget jelent majd a versenyképes nyelvtudás megszerzéséhez, egy újabb lehetőség a fiatalok és a családok támogatására - mondta.

Felidézte azt az intézkedést, amellyel a kormány a 9-11. évfolyamos diákok számára kétszer kéthetes külföldi nyelvtanulási lehetőséget biztosít.

Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója kiemelte: nagyon sok diák ugyan elvégzi az egyetemet, főiskolát, de a nyelvvizsga hiányzik a diplomájához. A nyelvi diákhitel bevezetése e probléma megoldásában kíván segíteni - mutatott rá a vezérigazgató.

A hitelt várhatóan október 1-jétől lehet majd igényelni, az aktív jogviszonnyal bíró egyetemi és főiskolai hallgatók mellett a már végzett hallgatók is élhetnek a lehetőséggel. A kért hitelt egy hónap elteltével folyósítják. 

A felvehető maximális összeg 500 ezer forint lesz - ismertette.

Azt nem nézik, milyen módon szerezte meg a diák a kívánt és diplomához szükséges nyelvtudást.

Bugár Csaba hozzátette: a Diákhitel 1 kamatával (jelenleg 2,2 százalék) lehet felvenni a hitelt, és ha egy éven belül sikerül letenni a nyelvvizsgát, akkor a Diákhitel 2 kamata, azaz a 0 százalék lép életbe. 

A BAR-listások nem igényelhetik ezt a hitelt - fűzte hozzá a vezérigazgató az MTI kérdésére, aki úgy számolt, első körben mintegy 3 ezren veszik majd igénybe ezt a lehetőséget.