Orbánék korábbi kommunikációs ügynöksége elismerte a törvénytelenséget

Orbánék korábbi kommunikációs ügynöksége elismerte a törvénytelenséget

Egészen döbbenetes dolgokat mesélt a bíróságon az a Kuna Tibor, akinek a média cégei intézték többek között az Orbán-kormány 1.0-ás gyűlöletkeltő hirdetéseit, emellett pedig bedolgozva több állami cégnek is.

A körön kívülre került Kuna Tibort azzal vádolják, hogy 245 millió forintnyi hamis számlát fogadott be, és ezzel 52 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek, miközben éveken át milliárdokat költött el náluk a kormány.

A 444 beszámolója szerint ezzel védekezett a bíróságon a korábbi kormányközeli vállalkozó:

„Annyit szeretnék elmondani, bíró úr, hogy igazából ebben az időszakban a munkaterheinek nagyon megnőttek, mert a kampányaink száma - leginkább egy nagy nemzetközi cég mint ügyfelünk beérkezésével - megnőtt. A társaságnak nagyjából 40 főalkalmazottja volt. Maguk az alkalmazottak végeztek stratégiákat, háttértanulmányokat. Amikor ezt nem bírtuk, akkor külsős, úgynevezett bedolgozókat vettünk igénybe. Ezek a bedolgozók sok esetben ilyen kreatívabb stratégiát, háttértanulmányokat gyártó szakemberek, sok esetben nem voltak számlaképesek vagy nem tudtak számlát adni.”

Mivel ezeket a kiadásokat nem tudták volna elszámolni a saját költségvetésükben, a cég beszerzési igazgatója felajánlotta Kunának, hogy tud olyan számlát szerezni, amit be tudnak állítani a költségvetésben. Azzal is tisztában volt, hogy így nem azok állítanák ki a számlát, akik a munkát elvégezték - írta a lap.

Orbánék üzlettársa ugyanakkor tisztában volt azzal, hogy ez törvénytelen:

„Azzal áltattam magam, hogy maga a társaságnak az adófolyószámla-befizetésében mindig több 10-15-100 millió forintos túlfizetése volt. De hogy ezeket a számlákat nem kellett volna beállítani a költségvetésbe, arról tudomással bírtam.”

Kunáék csak 2017-ben 14 milliárd forintnyi közbeszerzést nyertek, a vállalkozó szerint ehhez nem kellett mást mint Isten és Szijjártó Péter barátsága.