„Az utolsó órában vagyunk” – az LMP lezárta a kampányát, bíznak abban, hogy megugorják a lécet

LMP
LMP
Alfahír

Napsütés, eső, aztán egyszerre a kettő, óracsörgés, majd megint napsütés – az LMP pénteki kampányzárója a fővárosi Széll Kálmán téren a klímaváltozás jegyében zajlott.

LMP
LMP
Alfahír

Mondjuk ez akkor is igaz lett volna, ha az időjárási jelenségek nem váltogatták volna egymást ilyen ütemben, ugyanis az ökopárt EP-listavezetője, Vágó Gábor is igyekezett komor hangulatot kelteni.  

„Az utolsó órában vagyunk”

– hangzottak el a politikus első első szavai, majd kifejtette: ha most nem tudunk érdemben változtatni, cselekedni, akkor az egész emberiség kerül veszélybe.

„A klímaváltozás itt van, ránk rúgta az ajtót, és nem kegyelmez senkinek, se baloldalinak, se jobboldalinak, se konzervatívnak, se liberálisnak, se gazdagnak, se szegénynek, mindenkit egyformán sújt”

– magyarázta. Ugyanakkor Vágó Gábor szerint most még van lehetőségünk arra, hogy változtassunk gazdaságunkon, életmódunkon, és a pazarlásunkon.

"Látszik az, hogy valami megbolondult"

– utalt az LMP-s a cseppet sem májusban tapasztalt időjárási anomáliákra, éppen ezért szerinte épp itt az ideje, hogy visszatérjünk a józan, és mértékletes gondolkodás útjára.

Közölte, hogy az Európai Parlament az egyetlen olyan fórum, ahol érdemben tudunk változtatni az  klímapolitikán, és ahol vissza tudjuk szorítani a nagyvállalatoknak a profithajhász politikáját.

"A nagyvállalatok az ellenségeink ebben a küzdelemben, mert számukra nem fontos semmi más, csak a profit"

– szögezte le.  Ezzel szemben az LMP és a zöldek mindig is az emberek és a környezet mellett álltak – hangsúlyozta Vágó Gábor.

Elmondta azt is, hogy reményei szerint a vasárnapra úgy emlékszünk majd vissza, mint napra, amikor észhez tértek az emberek, és felhagytak a nagyvállalatok és a populista politikusok támogatásával.

Demeter Márta
Demeter Márta
Alfahír

Demeter Márta, az LMP másik EP-képviselője, a párt társelnöke úgy látja, hogy az uniós választások tétje, hogy lesz-e végre képviselete az Brüsszelben, illetve azok az ügyek, amelyek európai szintű megoldást igényelnek, odakerülnek-e az EU asztalára. Példaként felhozta a hátrányos helyzetű térségek, régiók felzárkóztatását, a dolgozói bérek helyzetét, és a multi cégek korlátok közé szorítását.

Az országgyűlési képviselő emlékeztetett Szijjártó Péter csütörtöki kijelentésére: sokadszorra lelepleződött le az Orbán-kormány, hogy tudatosan tartják alacsonyan Magyarországon a béreket.

"A magyar kormány a felelős a rendkívül alacsony bérekért"

– fogalmazott, ugyanakkor szerinte e a gazdaságpolitika egy nagyon hibás út.

„A magyar politika most már 30 éve szolgálja ki a multi cégeket a magyar emberek kárára, ebből elég volt!”

– jelentette ki Demeter Márta, hozzátéve, hogy az uniós választások tétje az is, hogy ezt a folyamatot meg tudjuk-e állítani.

Kiemelte továbbá, hogy az LMP szerint a hazai kkv-kat kell támogatni az uniós forrásokból, mert így állítható meg a fiatalok tömeges elvándorlása. Az EP-képviselőjelölt szükségesnek tartja egy közös európai minimálbér bevezetését is, amivel meg tudjuk duplázni a magyar minimálbért.

Vágó Gábor
Vágó Gábor
Alfahír

Az LMP-sek ezután csörgő órákat emeltek a magasba, miközben Vágó Gábor egy megafonon keresztül többek között arra kérte a Széll Kálmán téri hallgatóságot, hogy

"Ébresztő Magyarország, ébresztő Európa!”, „Szabadítsuk ki Európát a nagyvállalatok fogságából”.

„Én azt gondolom, hogy meg fogjuk ugrani a lécet, sőt, óriási szerencsével a kettő is összejöhet”

– válaszolta Vágó Gábor az Alfahír azon kérdésére, hogy meglesz-e vasárnap az LMP EP-mandátuma. Szerinte minden attól függ, hogy az utolsó pillanatokban ki hogyan mozgósít, de úgy látja, az LMP képes lesz erre az utolsó hétvégén. Ugyanakkor úgy látja, hogy az ellenzék számára is fontos, hogy a potenciális pártok átlépjék az 5 százalékos határt, mert így a Fidesztől tudnak mandátumokat elvenni.

Emlékeztettük arra a Medián-mérésre is, miszerint az MSZP-nek lesz 2 képviselője Strasbourgban, míg LMP-nek egy sem, ebben az esetben Magyarország egyetlen zöld politikust (Vágó Gábor, Jávor Benedek) sem küld az EP-be.

Reméljük nem így lesz, ehhez az kell, hogy mindenki megmozduljon, aki szeretné a klímaváltozást megállítani – válaszolta Vágó Gábor, aki szerint a mai Kossuth téri klímatüntetés is bizonyítja, sok fiatal fontosnak tartja ezt a kérdést.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Nagy Béla Ádám