A Visegrádi négyek Merkelt akarták az Európai Tanács élére?

Merkel
Fotó: MTI

A Népszava szúrta ki, hogy a Die Welt azt írta: Orbán Viktor állítólag a másik három visegrádi állam kormányfőjével együtt azt akarta, hogy Angela Merkel legyen Donald Tusk utódja az Európai Tanács élén.

A német napilap által közölt sajtóértesülések szerint a négyek két hete a nagyszebeni uniós csúcson kérdezték meg a német kancellárt, nem akarja-e átvenni a posztot. Ezt több, egymástól független forrás is megerősítette, ami már csak azért is érdekes, mert Orbán Viktor többször is élesen kritizálta Merkel menekültpolitikáját.

Diplomaták szerint azonban a visegrádiak az Európai Tanácsból erős ellensúlyt akarnak csinálni az Európai Bizottsággal szemben, mert úgy vélik, hogy utóbbi tevékenységében egyre inkább politikai megfontolások érvényesülnek. 

Angela Merkel neve nem először kerül elő úgy, mint aki várományosa lehetne valamilyen uniós tisztségnek, ugyanakkor a német kancellár többször is elutasította annak lehetőségét, hogy pozíciót vállaljon az Európai Unióban. Nemrégiben azt is bejelentette, hogy kancellári megbízatásának lejárta után teljesen visszavonul.
 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Kvárik Anita

Friss

Tovább görbült az igazmondó tükör, még színesebb lett a muzsika.
Ha nem lép a vasúttársaság, tüntetésre is sor kerülhet.