Gyöngyösi: Az emberek nem akarnak ott élni, ahol a párttagság többet számít, mint a tudás

Gyöngyösi Márton
Gyöngyösi Márton

Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-listavezetője, elnökhelyettese mellett Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke, Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, valamint Donáth Anna, a Momentum alelnöke vitázott az ATV Civil a pályán című műsorában szombat este.

A vezető ellenzéki politikusok a Strache-ügyről és annak magyar vonatkozásairól, a Momentum népszavazási kérdéseiről, a törökszentmiklósi tüntetésről, a magyar társadalom és a diktatúra viszonyáról, az Európában vezető témává vált bevándorlásról, illetve a magyar miniszterelnök identitásról, biztonságról és versenyképességről vallott álláspontjáról beszélgetett a kamerák előtt Fiala János moderálásával.

A Strache-ügy

Heinz-Christian Strache botrányával kapcsolatban Gulyás Gergely kancelláriaminiszter Mandinernek adott interjúját értékelték a résztvevők. Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-listavezetője úgy véli, Gulyás bevallotta, hogy amit Strache a médiáról mondott, az igaz: megszűnt a médiaszabadság. Tóth Bertalan MSZP-elnök szerint viszont az az elképesztő, hogy Gulyás nem a videóban elhangzottakat minősíti, hanem azt, hogy az kiderült. A jobbikos Gyöngyösi azt is hozzátette, a Strache-botrány kapcsán nyer új értelmet Simicska Lajos mondata: a Roszatom pénzéből akarták kivásárolni az RTL Klubot.

Donáth Anna, a Momentum alelnöke úgy látja, Magyarországon ezt megszoktuk, végigasszisztáltuk, holott Ausztriában megengedhetetlennek minősül. Gyurcsány Ferenc Tóth Bertalannal értett egyet:

történik egy nyilvánvaló hazaárulás,

erre azt mondani, hogy óvatlan magatartás, az elfogadhatatlan. A volt miniszterelnök szerint a videóval bebizonyosodott, hogy

a magyar kormányfő egyik legfontosabb szövetségese korrupt.

Gyöngyösi Márton közbevetésére, melyben emlékeztetett, a Nemzetbiztonsági Bizottságnak az eset magyar vonatkozásait vizsgáló ülésére nem mentek el sem a fideszesek, sem a szakszolgálatok, Gyurcsány úgy reagált: új sajtótörvény, új nemzetbiztonsági törvény kell.

Donáth Anna rámutatott: a populista pártok azt szeretnék, hogy minél több pénzt és hatalmat birtokoljanak, Orbán említése a videóban pedig azt jelenti, hogy számukra ez a példa. A vita minden résztvevője egyetértett abba, hogy

Strache alkancellár részéről ez nem bizalomvesztés, hanem lebukás.

Gyöngyösi szerint szomorú, hogy erre az ügyre a magyar társadalom részéről semmiféle reakció nem érkezik, nincs civil kurázsi. Ezzel szemben Ausztriában, Szerbiában tömegek mennek az utcára. Donáth hozzátette, az emberek itthon politikai apátiában élnek, Romániában, Szerbiában kialakult egy civil kurázsi. A momentumos politikus hangsúlyozta,

rá kell vennünk az embereket, hogy elmenjenek szavazni.

Gyurcsány Ferenc aláhúzta, az eset nem osztrák belügy, ennek ugyanis globális és regionális súlya van. Kiemelte: Orbán Viktornak „még arra sincs bátorsága, hogy minősítse a barátját”, két hete pedig

úgy dörgölőzött hozzá, hogy fényes volt a háta.

Momentumos népszavazási kérdések

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a napokban 3+1 kérdésben nyújtott be népszavazási kezdeményezést a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB). A stadionstop, propaganda közpénzzel kitömésének megakadályozása, Polt Péter mandátuma automatikus meghosszabbításának tilalma és az ügynöklisták nyilvánossága kérdésköreiről Donáth Anna azt mondta

mindent meg kell tennünk a NER lebontása érdekében.

A többi ellenzéki párt bár üdvözölte a kezdeményezést, reálisan úgy vélték, az NVB-nél esélye sincs annak, hogy átcsússzanak a kérdések. Tóth Bertalan leszögezte, egyetértenek a kezdeményezéssel, de az NVB-ben „egál van” akkor is, ha a két ellenzéki mikropárt (Munkáspárt és Mi Hazánk) is a kezdeményezések mellé áll. A jobbikos Gyöngyösi ugyancsak támogatásáról biztosította a kezdeményezést. Mint fogalmazott,

a népszavazás a demokrácia legjobb közjogi intézménye,

ezért támogatják a referendumot.

Az NVB-ben fennálló erőviszonyokra Donáth Anna azt mondta:

aki meg sem próbálja, az ne sírjon utána!

Gyurcsány ugyancsak szkeptikus volt az NVB-vel kapcsolatban. Az exkormányfő szerint „alig van rá esély”, illetve „nem fogják megengedni”, de bátorította Donáthékat:

a Momentum tegye a dolgát, ez tökéletes!

Lehetett egy jóízűt gárdázni is

A törökszentmiklósi tüntetéssel kapcsolatban Donáth úgy fogalmazott, csírájában el kell fojtani az önbíráskodást. Szerinte senki nem használhatja ki mások félelmét, frusztráltságát. Az ellenzéki kispárt vezetője szerint 10 éve

a Magyar Gárda beindító motorja volt egy gyilkosságsorozatnak,

ezért ez ellen fel kell lépni hatósági szinten.

Gyurcsány akkori miniszterelnökként „érintettnek érzi magát”, erre hivatkozva kért szót. Azt mondta, senki nem követhet el törvénysértéseket, és senki nem alapíthat paramilitáris szervezeteket. Emlékeztetett, a Magyar Gárda ellen az akkori kormány 2007 decemberében elindította az eljárást, miközben most a kormány hallgat. Gyurcsány úgy gondolja, a Fidesz érdekében áll a gyűlöletkeltés, a Mi Hazánk a Fidesz érdekeiben tevékenykedik.

Az MSZP-s Tóth Bertalan az ominózus pintéri mondatra utalva kijelentette, két hét alatt nem lett rend. A tüntetésről szólva felhívta a figyelmet, hogy a Mi Hazánk a Fidesz propagandagépezetében szerepelhet, és majd később fognak rá mutogatni mint szélsőjobboldalra. A szocialista pártelnök szerint a Fidesz félelempolitikája teremti meg a társadalmi apátiát.

Gyöngyösi arra mutatott rá, hogy a törökszentmiklósi bűnügyben

egy szociopata bűntettéről van szó,

ezért az ügyészség vagy a bíróság előtt kellene tüntetni. A politikus is úgy látja, a Mi Hazánk a Fidesz által kitartott párt, akik addig terjeszkednek, amíg a Fidesz engedi.

Donáth Anna sajnálta, hogy kellő műsoridő hiányában a társadalmi síkról nem tudnak beszélni.

Demokrácia vagy/és diktatúra?

Lapunk is beszámolt arról a kutatásról, mely szerint a magyar társadalomban, különösen a jobb módúak között nő a diktatúrát elfogadók aránya, míg a munkavállalók között a demokráciapártiak aránya emelkedett.

Tóth Bertalan úgy látja, a Fidesz társadalomfilozófiájából ez következik: a privilegizált kisebbségnek (felső pár százezer) ez a jó, a kiszolgáltatottak pedig demokráciapártiak. Gyurcsány Ferenc arra mutatott rá, hogy az ellenzéki szavazók között alacsony a demokráciával való elégedettség. A DK elnöke szerint

könnyebb a hatalomhoz dörgölőzni, mint versenyezni, de azok a hibásak, akik ezeket a játékszabályokat diktálják, ők roncsolják a társadalom egészséges szövetét.

Donáth Anna azt emelte ki, hogy a fiatal értelmiségiek között magas a demokráciapártiság, és ez az érték nőtt négy év alatt. A momentumos politikus szerint be kell vonni ezt a társadalmi réteget a politikába.

Gyöngyösi Márton felidézte, a középosztály öntudatossága és a civil kurázsi kialakulása Magyarországon időről időre megakadt, így az első, majd a második világháború, majd a kommunista diktatúra miatt is. Úgy látja,

az emberek nem akarnak ott élni, ahol a párttagság többet számít, mint a tudás.

A jobbikos politikus momentumos politikustársához hasonlóan úgy gondolja, a reménye a fiatalokban van.

A Fidesz egyetlen kampányüzenete

Egy uniós kutatás szerint most az európaiak számára a bevándorlás és a terrorizmus kérdése a legégetőbb, míg korábban egész más ügyek tematizálták az európai közbeszédet.

Tóth Bertalan Donald Tuskot, az Európai Tanács elnökét idézte, aki szerint

vannak, akik a bevándorlásproblémát meg akarják oldani, és vannak akik fenn akarják tartani.

Tóth szerint utóbbiak a populisták (ideértve a Fideszt), akik félelem- és gyűlöletkampányt folytatnak.

Gyurcsány Ferenc viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a kutatás arról számol be, az emberek mit éreznek, mit akarnak elhitetni velük. Példaként említette, hogy az olaszok úgy érzik, Salvini belügyminisztersége alatt 50 százalékkal nőtt a bevándorlás, holott valójában 80 százalékkal csökkent.

Donáth Anna viszont kétségbe vonta a kutatás hazai számainak hitelességét. Mint fogalmazott, más reprezentatív kutatások szerint

a megélhetés, az oktatás, az egészségügy kérdése és a korrupció megelőzi a bevándorlás kérdését.

Gyöngyösi Márton szerint a migrációs vitát európai szinten a kormány megnyerte, a gond az, hogy ezt kizárólag belpolitikai célokra használja. Emlékeztetett, az Európai Tanács 2018 júniusában elfogadott dokumentuma leszögezi, hogy nincs kötelező kvóta. A jobbikos politikus arra is rámutatott: Orbánék az eltávozott magyarok helyére olcsó munkaerőként 86 ezer migránst telepítenek be. Gyöngyösi azt is kiemelte, a kormány elszigetelődik uniós szinten, Orbán Viktort pedig

levegőnek nézik.

Identitás, biztonság, versenyképesség

A politikusok reagáltak Orbán Viktornak a zalaegerszegi ZalaZone tesztpálya átadásán elmondott „kortesbeszédére” is, mely szerint a választás tétje az identitás megőrzése, a biztonság szavatolása és a versenyképesség növelése.

A szocialista Tóth Bertalan szerint identitás megőrzése csak szabadságban lehetséges. Hozzátette, a tényleges biztonság mellett a szociális biztonságot is szavatolni kell, de az oktatást tönkreverték, az egészségügy pedig tragikus állapotban van. A versenyképességgel kapcsolatban aláhúzta, a kis- és középvállalkozói szektort agyonnyomják az adóterhek, az csak a multiknak jó.

Gyöngyösi Márton úgy véli, a jogállamiság felszámolása és hibrid rendszer kiépítése gátolja a versenyképességet. Kiemelte, az Orbán-kormány az elmúlt évtizedek során már megszokott

munkavállalói kiszolgáltatottság és az olcsó munkaerő neoliberális modelljét követi.

Ennek következtében 600 ezren már elmentek az országból, 400 ezren pedig tervezik a kivándorlást. A Jobbik elnökhelyettes kiemelte:

bérfelzárkóztatás kell, hogy magasabb legyen a termelés hozzáadott értéke.

Donáth Anna szerint a kormány semmit nem tesz a versenyképességért. A politikus szerint haza kell hozni a megszerzett tudást, meg kell teremteni a feltételeit a külföldre távozottak hazatérésnek. A Momentum alelnöke szerint Orbán rendszere után a mageurópához kell majd tartoznunk, a kampánybeszédre pedig úgy reagált, nem érdekli

hogyan fogja ezt Orbán Viktor a börtönben magának mondogatni.

Gyurcsány a brit politikával állította párhuzamba a magyar helyzetet. Úgy látja, a britek elkezdtek játszani a történelemmel, erre pedig az ország rámegy. Ugyanígy Orbán Viktor is játszik a történelemmel. Szerinte az EU-ban el fog magányosodni a magyar miniszterelnök, Magyarország érdekérvényesítő ereje meg fog szűnni, mert

az ország egy történelmi bajkeverőt tart hatalomban.