Három nap után megszólalt a Strachéékat az álmilliomossal összehozó bécsi ügyvéd

Három nap után megszólalt a Strachéékat az álmilliomossal összehozó bécsi ügyvéd

Ramin Mirfakhrai bécsi ügyvéd most azt állítja, részese volt az osztrák Szabadságpárt élén álló alkancellár, Heinz-Christian Strache lemondását kiváltó ibizai videó elkészítésének.

Egy olyan társadalmi indíttatású akció volt, amelyben szerepet kapott az oknyomozó újságírás is

idézi a HVG a német Die Welt című lap alapján a bécsi ügyvédet. A háttérből előlépő ügyvéd azt nem árulta el, ki vett még részt az akcióban, és ki fizette a költségeket. A német lap által ismertetett közlemény szerint a Strache lemondását és az osztrák kormánykoalíció széthullását okozó akció mögött

„törvényes, és demokratikus” megfontolások állnak.

A folyamat azonban itt nem állt meg, Ausztriában Orbán Viktor barátjának korrupciógyanús ügye nyomán kirobbant belpolitikai válság miatt előrehozott választásokat kell tartani.

Három nappal ezelőtt Mirfakhrai még azt mondta, „köti az ügyvédi titoktartás”.

Egy bécsi ügyvéd és egy német magánnyomozó is benne volt Strache csőbehúzásában | Alfahír

Egy müncheni magánnyomozó irodának és egy bécsi ügyvédnek is köze van ahhoz az ibizai felvételhez, aminek nyilvánosságra hozatala után lemondásra kényszerült Heinz-Christian Strache szabadságpárti alkancellár, majd szétrobbant az osztrák kormánykoalíció is.

A BBC szerint az ugyancsak szabadságpárti Johan Gudenus alátámasztotta Ramin Mirfakhrai érintettségét. Mint írják, az ügyvéd volt az, aki bemutatta az FPÖ-söknek azt a fiatal nőt, aki egy orosz milliárdos rokonának adta ki magát. Elemzők szerint valószínű, hogy az akció mögött titkosszolgálatok is állnak, a legtöbben a német szolgálatokat sejtik a belpolitikai válságot kiváltó videó elkészítése mögött.