Salvini óriásit nyert, de valószínűleg ez is kevés az európai populista áttöréshez

Salvini óriásit nyert, de valószínűleg ez is kevés az európai populista áttöréshez

Az olaszországi EP-választás hivatalos eredményeire még várni kell, de az exit pollok szerint nagy győzelmet aratott Matteo Salvini Ligája, 33-34 százalék körül zárhatnak, a második Demokrata Párt 23 százalékra számíthat, míg koalíciós partnerük, az Öt Csillag Mozgalom mindössze 16-ra.

Hétfőre virradóra Salvini már az euroszkeptikus koalíció létrehozásáról beszélt, de, ha egész Európát nézzük, vélhetően nem számíthatunk populista áttörésre az EP-ben.

Hány mandátum?

Salvini azt fejtegette, hogy a Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés, valamint a Nigel Farage fémjelezte Brexit Party segítségével akár 90 képviselőjük is lehet az EP-ben, ami 150-re növekedhet, ha a radikális Szabad Nemzetek Európája csoport is összeolvad velük, ráadásul ebbe még nem számolta bele Orbán Viktort és a Fideszt, pedig, ahogy mondta, számítanak rájuk.

A Politico szerint a realitás viszont nem éppen ezt mutatja. Akár 115 mandátuma is lehet a populista szövetségnek, de a belső feszültségek, a koordinációs problémák és az ellentétek miatt nem biztos, hogy ezt egyetlen pártcsaládban össze is tudják gyűjteni.

Ehhez még érdemes hozzávenni azt is, hogy a Brexit Party képviselői vélhetően nem töltik ki hivatali idejüket, már ha tényleg kilép Nagy-Britannia az EU-ból, plusz a Néppárt és a szocialisták gyengülése azt jelenti, hogy még így is maradt náluk 150-180 szék frakciónként, valamint a liberálisok komoly erősödésen vannak túl, vélhetően 100 mandátum feletti eredménnyel. Ezek közül pedig egyik sem fog együttműködni a szélsőjobboldaliakkal, akik így hatalmi pozíció nélkül maradnak.

Az Európai Néppárt a legnagyobb, de jelentősen meggyengült | Alfahír

A várakozásoknak megfelelően az Európai Néppárté (EPP) lesz a legnagyobb frakció az Európai Parlamentben a vasárnap befejeződött választások közel végleges eredményein alapuló, éjszaka közzétett utolsó mandátumbecslés szerint.