Bejelentették a Paks új vezetőedzőjét

Bejelentették a Paks új vezetőedzőjét

A labdarúgó NB1-ben szereplő Paks együttese kinevezte Csertői Aurél utódját, aki nem más mint Tomiszlav Szivics lesz.

Az 52 éves szerb szakember két és fél év után tér vissza a magyar élvonalba, egyéves szerződést kötött a Pakssal. 

„Jó újra a paksi családhoz, ismerős emberkehez és barátokhoz tartozni. Nagy bizonyítási vággyal érkeztem, és szeretném kihasználni azt a lehetőséget, amit az élettől kaptam, hogy ismét itt lehetek. Annak ellenére, hogy az elmúlt években nem volt csapatom, folyamatosan követtem az OTP Bank Liga küzdelmeit, hol a televízióban, hol személyesen. Természetesen a Paks összecsapásait is figyelemmel kísértem, ráadásul a mostani keretben is vannak olyan játékosok, akikkel már dolgoztam együtt” 

- fogalmazott Tomiszlav Szivics a Paks honlapjának.

Szivics korábban már eződködött az együttesnél, a 2012–2013-as bajnokságban, ahol a 6. fordulóban vette át a csapatot, hogy aztán az idény végén átadja a helyét Horváth Ferencnek. A szerb szakember ezen felül, dolgozott Kecskeméten, Mezőkövesden és Diósgyőrben is.