Hiába a CSOK, egyre kevesebb gyermek születik

.

A tavalyi első negyedévhez képest, tovább csökkent a születendő gyermekek száma Magyarországon - derül a Központi Statisztikai Hivatal adataiból.

Az intézet adatai szerint 2019. január–márciusban 20 830 gyermek jött világra, ami 946-tal, 4,3%-kal elmaradt a 2018. első negyedéves születésszámtól. Januárban 5,4, februárban 4,5, márciusban pedig 3,1%-kal kevesebb volt az élveszületések száma 2018 azonos hónapjaihoz képest.

Ami azt jelenti, hogy a teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült értéke 1,41 volt, az előző év első három hónapjára számított 1,45-hoz képest.

2019 első három hónapjában 37 578-an haltak meg, 1,6 százalékkal, 578-cal többen, mint az előző év azonos időszakában. A többlet a kiemelkedően magas januári halálozások számából adódott, amelynek hátterében az idei évben a tavalyinál korábban tetőző influenzajárvány állhatott a KSH közleménye szerint. 2019. januárban 20, februárban 2,6 százalékkal többen, márciusban viszont 15 százalékkal kevesebben hunytak el, mint egy évvel korábban.

Az élveszületések számának csökkenése, valamint a halálozások számának emelkedése következtében a természetes fogyás a 2018. január-márciusi 15 224-gyel szemben 16 748 fő volt, ami 10 százalékos növekedést jelent.

Megszigorítják a hitelfelvételt attól a naptól, amikor a babaváró hitel indulna | Alfahír

Július első napjától lép életbe több új, a családvédelmi akcióterv keretében bevezetett hitellehetőség. Éppen azon a napon, amikortól az adósságfék szabályok szigorítása is hatályossá válik - írj az énpénzem.hu.

 

sss
2019. október 20. | 16:07
Borkai Zsolt
sss
2019. október 20. | 16:07
Borkai Zsolt
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András

Friss

A szocialista EP-képviselő szerint ez egyszerre kell, hogy elgondolkodtassa Ursula von der Leyen bizottsági elnököt, az Európai Néppárt vezetőit és a magyar választókat is.
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András
sss
2019. október 20. | 19:54
Trump rögtön lecsapott az éles pengeváltásra, és a Twitterén azt írta: Hillary megőrült!
sss
2019. október 20. | 18:49
A Mueller-bizottság csaknem két évig tartó vizsgálódás után az idén tavasszal hozta nyilvánosságra jelentését, amely szerint nem történt ilyen jellegű összejátszás.
sss
2019. október 20. | 15:48
A pénzügyminiszter szombaton a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank közgyűlésén vett részt Washingtonban.