Hajóbaleset: a 7 túlélőből 4-en már elhagyhatták a kórházat

Hajóbaleset: a 7 túlélőből 4-en már elhagyhatták a kórházat

A mentők és a sürgősségi intézmények kiválóan dolgoztak - mondta Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter, miután meglátogatta a dunai hajóbaleset Uzsoki utcai kórházban ápolt sérültjeit Budapesten csütörtökön délelőtt.

Az MTI szerint Kásler Miklós a kórház épületében tartott sajtótájékoztatón elmondta: a mentők azonnal beszállították a sérülteket az Uzsoki, a Honvéd illetve a Szent Imre kórházba, a sürgősségi osztályok pedig azonnal átvették és megfelelően ellátták őket.

A hét sérültből négyen már elhagyhatták kórházat, a többi három állapota kielégítő - tette hozzá.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője korábban a köztévének arról beszélt, hogy a sérültek átfagytak a hideg vízben, de nagyobb traumás sérülést nem találtak rajtuk. A dél-koreai magyar konzulátus egyik munkatársa ezen felül annyit mondott el az összegyűlteknek, hogy a hajón utazó 5 éves koreai kislány az eltűntek között van.