Civil közlekedés-szakértő: a tervek alapján nem tudni, milyen formában vezetik be a dugódíjat

Civil közlekedés-szakértő: a tervek alapján nem tudni, milyen formában vezetik be a dugódíjat

A Közlekedő Tömeg elnökségi tagja nem bízik az új Budapesti Mobilitási Tervben.

Ahogy arról az Alfahír is beszámolt, a Fővárosi Közgyűlés május 29-én fogadta el a legújabb Budapesti Mobilitási Tervet (BMT). Portálunk ezzel kapcsolatban megkereste Gyöngyösi Mátét, a Közlekedő Tömeg Egyesület elnökségi tagját, aki a következőképpen kommentálta a dokumentációban leírtakat:

"A mostani mobilitási terv a korábbi verziók felülvizsgálata, ami nagyon sok elemet, például az illusztrációk zömét is a korábbi verziókból vette át. "

Gyöngyösi elárulta, hogy egyesületük alapvetően szkeptikus ezekkel a nagy, átfogó tervekkel szemben, különösen annak tükrében, hogy

"mennyi valósult meg belőlük, illetve a kitűzött célok mennyire vannak összhangban a városvezetés jelenlegi politikájával".

Erre példaként említette a BKK-MÁV-Volán harmonizációját, ami kapcsán emlékeztetett, hogy a főváros 2016-ban a HÉV-eket a MÁV-nak, az elővárosi buszjáratokat pedig a Volánnak szervezte ki.

"Ez a visszalépés pont az ellenkezője annak, amit ebben a tervben olvashatunk"

- hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a BKK alól a közúti részleget is kiszervezték, ezzel megnehezítve a komplex útfelújításokat és főleg az egységes kerékpárforgalmi főhálózat kialakítását, hiszen nem egy cég kezében összpontosulnak a különböző szakterületek.

Ezek alapján Gyöngyösi "nehezen komolyan vehetőnek" nevezte a tervben megfogalmazottakat. A forgalomcsillapítási elképzelésekkel kapcsolatban elmondta: ennek a látszatja sincs meg, hiszen a Blaha Lujza tér felújításával egyetlen forgalmi sávot sem szüntetnek meg, de a bulinegyedben és a belvárosban sem lesznek sétálóutcák, hiába állnak ott egész nap az egybefüggő dugók.

A dugódíj bevezetésével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a koncepció eléggé megfoghatatlanul jelenik meg a BMT-ben, ami azt sugallja, hogy még nem dolgozták ki a részleteit. Ettől függetlenül szerinte minél előbb be kellene vezetni az ezt célzó rendszert.

Az elektronikus jegyrendszer bevezetéséről úgy nyilatkozott, hogy Tarlós István főpolgármester "nagyon megtévesztő" módon használja ezt a fogalmat, hiszen amiről ő beszél, az nem a Rigó megvalósulását jelenti:

"Ez bár elektronikus lesz, de a tarifa szempontjából nem egy külön jegyrendszer, hiszen ugyanazokat a jegyeket lehet megvenni rajta, mint eddig."

Ezt egy hónapon belül akarja bevezetni a városvezetés, míg a BMT-ben egy komplex, beléptető kapukkal és egyéb ellenőrző rendszerekkel ellátott szisztémáról olvashatunk, aminek 50 hónap a megvalósítási ideje.

A meghatározott céldátumokkal kapcsolatban Gyöngyösi Máté elmondta:

"Az eddigi tapasztalatok alapján nagyon nehéz elhinni, hogy a megszabott időkereten belül elkészülnek ezek a beruházások, bár örülnénk neki, ha minél több dolog megvalósulna belőlük."

Hozzátette: némi zavart érzékelnek a projektek sorrendiségében. A Közlekedő Tömeg szerint ugyanis a 2-es metró és a gödöllői HÉV-ek összekötése például sokkal fontosabb lenne, mint a Külső Bécsi úti villamosvonal meghosszabbítása.

A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy nem csak ilyen nagyberuházásokkal lehet érdemi és érzékelhető eredményt elérni, hanem olyan "apró" intézkedésekkel is, mint például

a ma alanyi jogként működő, az utcákat valósággal eltömítő parkolás megregulázásával elérhető lenne, hogy a kocsik helyét ismét a közösségi élet vegye át.

"A célkitűzések közt szerepel, hogy a belvárosi parkolóházaknak és mélygarázsoknak nem a városközpontba érkezőket, hanem a helyben lakók gépjárműveinek elhelyezését kell szolgálnia, hogy felszabaduljanak közterületi parkolóhelyek"

- idézett a mobilitási tervből Gyöngyösi.

Ugyanakkor megjegyezte, örömmel látták a 3-as metró aluljáróinak felújítására vonatkozó kezdeményezést, ezzel szerintük hatalmas adósságot törleszt Budapest:

"Ennek már a metrófelújítás alatt meg kellett volna történnie, hiszen most az emberek több évtizede elhanyagolt aluljárókban kénytelenek eljutni a metróállomásokig."

Ugyanakkor negatívumként említette még, hogy Budapestről hiányzik az egységes, a turistákat és a helybélieket is egyaránt vezető, eligazító táblarendszer. Szerinte ezek egyes kerületekben, illetve bizonyos turisztikai látványosságok közelében megvannak, de nem elég sűrűk, nem elég informatívak, város- és kerülettérképek pedig a legritkább esetben társulnak hozzájuk.

Úgy véli, ha lenne ilyen egységes, kis költségvetésből megvalósítható, kiváló eredményekkel kecsegtető tájékoztató rendszer, akkor az embereknek a mobiltelefonjukat is kevesebbszer kellene elővenniük, miközben megpróbálnak eljutni a város egyik pontjából a másikba.

Papíron jöhet a dugódíj, de akár 2025-ig is elhúzhatják a bevezetését | Alfahír

Május 29-én - hála az MSZP-s és DK-s képviselők tiltakozó távolmaradásának - meglehetősen rövid idő alatt, 21 igennel, 1 tartózkodás mellett fogadta el a Fővárosi Közgyűlés fideszes többsége a legújabb Budapesti Mobilitási Tervet (BMT). A tervdokumentációt március 21-én a Fővárosi Fejlesztések Tanácsa és ezen keresztül a kormányzati szervezetek és a Miniszterelnökség is megvitatta.