A TEK vezetője irányítja a Hableány kiemelését

A TEK vezetője irányítja a Hableány kiemelését

A hajótestet továbbra sem tudják megközelíteni.

Az hajó kiemelésével kapcsolatos feladatok irányításával Pintér Sándor a TEK főigazgatóját, Hajdu János vezérőrnagyot bízta meg - áll a belügyminisztérium pénteki közleményében.

A TEK a munkálatok koordinálására a Margitszigeten kihelyezett vezetési pontot állított fel. 

A TEK - mintegy hatvan mérnök, hídépítő és vízügyi szakértő, magyarországi és külföldi búvárok bevonásával - továbbra is keresi azt a biztonságos megoldást, amellyel első ütemben vagy a hajótestet, vagy a nagy valószínűséggel a hajótestbe szorult személyeket a felszínre lehet emelni - áll a közleményben.

A szakemberek álláspontja szerint egyedi megoldást kell találni a kitűzött célok valamelyikének eléréséhez, a magas, továbbra is emelkedő vízállás, a folyó nagyon erős sodrása és a vízbeli nulla látástávolság nem teszi lehetővé egyetlen hagyományos eljárás alkalmazását sem. A lehetőségeket elvi modellkísérletekkel és gyakorlati tesztmerülésekkel is vizsgálják.

Mint írják: a hajótestet az eddigi merülések során - a körülményekre tekintettel - nem lehetett megközelíteni.