Még nem dőlt el, hogy holttestekkel együtt emelik-e ki a Hableányt

Még nem dőlt el, hogy holttestekkel együtt emelik-e ki a Hableányt

Sajtótájékoztatón számolt be a dunai hajóbaleset utáni mentési munkálatokról a feladattal megbízott TEK főigazgatója, Hajdu János vezérőrnagy - írja a 444.

Hajdu elmondta, hogy a hajó 9 méter mélyen fekszik a Duna fenekén, egy olyan részen, ahol a pillérek miatt a jelenleg 12 és 15 fok közötti hőmérsékletű víz sebessége 4 méter per másodpercre gyorsul fel.

A vezérőrnagy szerint a mentéskor alapvetően két forgatókönyvben gondolkodnak, melyek között még nem állítottak fel sorrendet:

  • az egyik szerint előbb a hajóban rekedt holttesteket próbálják meg felhozni búvárok, de az is lehet, hogy
  • a hajót a holtestekkel együtt emelik ki.

Jelenleg az 50 tonna felemelésére képes Táncsics úszódaru tartózkodik a helyszínen , a mentőcsapatok a 200 tonnára is képes Clark Ádám darura várnak, de az a jelenlegi vízállásnál nem tud áthaladni a hidak alatt. Hajdu szerint a Clarkot kivéve a kiemeléshez szükséges minden eszköz rendelkezésre áll és a helyszínen van.

Közben folytatódnak a búvárok próbamerülései: mára annyival csökkent a víz sebessége, hogy először voltak képesek elhagyni a létrát és megpróbálkozni a hajótest felderítésével. Ez az akció már közös magyar-koreai merülés. A búvárcsapatok kötési és emelési pontokat keresnek és alakítanak ki a hajóroncson.

"Amennyiben ezen munkálatok kapcsán holttestek kerülnek elő, megteszünk mindent annak érdekében, hogy a kegyeleti szempontokat maximálisan végrehajtva tudjuk végrehajtani a feladatot"

- idézte a portál Hajdu Jánost, aki hozzátette: a Magyar Tudományos Akadémia és számos civil szervezet is dolgozik a probléma megoldásán, akiknek a vezérőrnagy külön megköszönte a segítséget.

Csakúgy, mint a külföldieknek. Korea 54 fős delegációt küldött, benne 27 búvárral. Hajdu kiemelte az osztrák, a cseh és a norvég közreműködést. Az osztrákok elsők között küldtek szakembereket, a baleset másnapján pedig a saját helikopterükkel hoztak különleges szonárt. A csehek 4 speciális búvárt és különleges, víz alatti drónt küldtek, az eddigi legnagyobb felbontású szonár pedig Norvégiából érkezett.

Hajdut követően a dél-koreai nagykövetség katonai attaséja beszélt: megköszönte a gyors segítséget a magyar kormánynak és a TEK-nek, illetve a magyar állampolgárok részvétéért is háláját fejezte ki. Az ezredes arról beszélt, hogy már 110 óra telt el a baleset óta és úgy látja, hogy lassan fel lehet hozni az eltűnteket. Illetve arról, hogy ennyi idő után a halottak már feljönnek a felszínre, így kéri a Duna mentén lakó vagy tevékenykedő magyarokat, hogy ha holttestet látnak, azonnal jelentsék a hatóságoknak.

A dél-koreai államfő is nyilatkozott

A dél-koreai elnök közben Szöulban kijelentette, hogy a kormány nem adja fel az áldozatok felkutatását. Az MTI szerint Mun Dzse In az elnöki hivatal tisztségviselőivel folytatott szokásos heti megbeszélésen kifejtette, a kormány nem adja fel, és minden erőfeszítést megtesz, mobilizálja diplomáciai kapcsolatait, a rendelkezésére álló anyagi és emberi forrásokat, hogy felkutassák az eltűnteket és részvétét fejezte ki az áldozatok családtagjainak.

Hangsúlyozta, aggasztja az, hogy az rossz időjárási körülmények miatt kevés haladás történt az áldozatok felkutatását célzó műveletekben. Ígéretet tett, hogy minden erőfeszítést megtesz a baleset pontos okainak felderítésére a helyi hatóságokkal karöltve, amelyeknek megköszönte a tevékeny együttműködésüket.

Több holttestet is találtak a Duna alsó szakaszán | Alfahír

A hétvégén több holttestet kifogtak a Duna Ercsi alatti szakaszán - tudta meg a Magyar Nemzet. Illetékes források információira hivatkozva a lap azt írja: a holttestek azonosítása jelenleg is tart, így azt még nem lehet kijelenteni, hogy a múlt hét szerdán tragédiát szenvedett Hableány hajó eltűnt utasai vagy magyar személyzete közül találtak-e meg valakiket.