„A Duna kiszámíthatatlan, itt nem lehet óra másodpercre megtenni valamit”

„A Duna kiszámíthatatlan, itt nem lehet óra másodpercre megtenni valamit”

A búvárok megkezdték azt a munkát, ami már kifejezetten a hajóroncs kiemelésének az előkészületeit szolgálja - közölte ma délutáni sajtótájékoztatóján Jasenszky Nándor, a TEK Társadalmi Kapcsolatok Osztályának a vezetője.

Jasenszky elmondta, hogy a Hajdu János hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott ütemterv ezidáig tarthatónak tűnik, így jelenleg a hajónak, a műszaki roncsnak az előkészítése van folyamatban, amit a tegnapi nap során kezdtek meg a búvárok.

Tegnap tekintettel arra, hogy a merülések során holttestet is találtak, minden erővel arra koncentráltak, hogy azt kiemeljék a vízből és csak ezt követően folytatták a műszaki előkészítést. A TEK osztályvezetője hozzátette, hogy kegyeleti okokból is abszolút prioritást élvez, ha holttestre lelnek, akkor azt minél hamarabb a felszínre hozzák.

„A Duna kiszámíthatatlan, itt nem lehet óra másodpercre megtenni valamit”

-mondta Jasenszky arra, hogy a holttest felfedezésén kívül egy nagy uszadékfa is megakasztotta pár órára a búvárok munkáját, akik hegesztettek és kötési pontokat alakítottak ki a hajón, amiről drótkötéllel egy másik hajóhoz rögzítették, megfeszítették a roncsot.

A mai nap merüléseinek a célja, hogy hevedereket húzzanak át a hajó alatt, amiket a Clark Ádám úszódarura, ha megérkezik csak rá kelljen akasztani és meg lehessen emelni a roncsot. Egy kék uszály már a helyszínre érkezett, amire a tervek szerint a kiemelés után a roncsot áthelyezik.

A TEK osztályvezetője arról is beszélt, hogy egy elképzelés szerint a holttestek épsége érdekében különböző fémlemezekkel zárnák le a hajó ablakait. Eredetileg a dél-koreai szakembereknek az volt a kérésük, hogy hálóval vegyék körbe a roncsot, mielőtt kiemelik, de ez Jasenszky szerint veszélyeztetné a búvárok életét, hiszen nulla látási viszonyok között a továbbra is erős sodrásban könnyen belegabalyodhatnának.