Egy búvár kimerültségében holttestet ölelve feküdt a Duna alján

Egy búvár kimerültségében holttestet ölelve feküdt a Duna alján

A Magyar Búvár Szakszövetség elnöke nyilatkozott az ATV-nek a Hableány körüli mentési munkálatokról. Nyíri Iván kifejtette, hogy a Duna mélyén nulla a látótávolság, tapogatózva, a szonárképeket memorizálva próbálnak rögzítési pontokat találni a roncson.

Nulla látási viszonyok mellett, gyakorlatilag egy mosógépben kell elvégezni ezt a munkát. Ez egy nagyon nehéz munka, és komoly nyomást helyez mind a koreai, mind a magyar búvárokra.

Nyíri egy ijesztő történetet is megosztott az egyik búvárról:

Az egyik búvárunk, mikor kijött az 1 óra 40 perces merülés után, és kihozta az áldozatot a kezében, akkor két órát beszélgettünk vele, és elmondta, hogy pszichológusra lenne szüksége. Nekünk panaszolta el, hogy annyira kimerült a víz alatt, hogy átölelve az áldozatot, lefeküdt az aljzatra, ott pihent meg. Közölte a parton lévőkkel, hogy kicsit pihen, mert képtelen feljönni. Majd így, a karjában jött fel az áldozattal.