Családok éve: 100 milliárd forint nyereséget termeltek az Orbán és a Mészáros család cégei

Családok éve: 100 milliárd forint nyereséget termeltek az Orbán és a Mészáros család cégei

A céges beszámolók alapján a 24.hu azt írja, hogy Orbán Viktor szűkebb környezetének – családtagjainak és jó barátjának, Mészáros Lőrincnek, valamint az ő családjának összesen legalább 100 milliárd forint adózott nyereséget termeltek az érdekeltségükben levő vállalatok. A pénz egy jelentős részét nem is hagyták benn a cégekben, a portál becslése szerint mintegy 50 milliárd forintot vettek ki osztalék formájában.

Orbán Viktor apjának, id. Orbán Győzőnek négy cége van, ezek közül kettőből, a Nehéz Kő Kft.-ből és Dolomit Kft.-ből vág zsebre osztalékot, 1,3 milliárd forintnál is többet.

A kormányfő veje, Tiborcz István immáron főként ingatlanokban utazik, a projektek még futnak, ezért egyelőre nagy nyereséget nem mutatnak ki. Fő cége, a BDPST Zrt. a 2017-es 4 milliárdos profit után tavaly csupán 1 milliárdot hozott, és osztalékot nem vesz ki a cégből Tiborcz.

Tiborcz István

Közben azonban betört a 100 leggazdagabb magyar közé, mindjárt 35 milliárd forintra becsült vagyonnal. Egy évvel korábban 8,2 milliárddal lehetett az elitbe kerülni, vagyis ennek alapján egy év alatt több mint 26 milliárddal kellett tollasodnia Tiborcznak.

Mészáros Lőrinc cégbirodalma már nyilván bonyolultabb.

A Mátrai Erőmű Zrt. (tavaly március óta a Mészáros-cégháló része) ugyan 817 millió forint mínuszban zárt, de a cég 57 milliárd forintos eredménytartalékjából 11,2 milliárd osztalék kifizetését szavazták meg a tulajdonosok, ennek kisebb része a 26 százalékban tulaj Magyar Villamos Művek Zrt.-et illeti, 74 százaléknyi rész Mészároséké. 

Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor

Felemásan alakultak Mészáros agrárcégeinek eredményei:A nagyobb agrárcégek összesen bő 4 milliárd forint nyereséget hoztak, közülük a legtöbbet, 2,68 milliárd forintot Mészárosék ős-agrárcége, a Búzakalász 66. Ugyanakkor három is veszteséget könyvelt el, a legsúlyosabbat, 391 milliós mínuszt a fegyverneki gabonatermelő, a Kunhalom Agrária. Veszteséges volt az egyik új darab, a bicskei Aranka Malom Kft. is, a bedőlt Sikér Malomipari Kft. vagyonából szerzett malom 104 millió forint mínuszt hozott össze.

Mészáros Lőrinc bekerült a dollármilliárdosok közé | Alfahír

A Forbes legfrissebb listája szerint Mészáros Lőrinc már a világ 2057. leggazdagabb embere, a volt felcsúti polgármester most először került a dollármilliárdosok közé, egymilliárd dolláros vagyonnal. Magyarországon csak Csányi Sándor jutott előrébb nála, az ő neve mellett 1,1 milliárd dollár szerepel, az 1941. helyen áll.

A csomagban van balatoni borászat az időközben elhunyt Demján Sándortól (Canter), részek Leisztinger Tamás multimilliárdos egykori agrárérdekeltségeiből, nem beszélve a kegyvesztetté vált Simicska Lajos három volt állami gazdaságáról. Utóbbiak lenyelése után mintegy 38 ezer hektár földterületen gazdálkodhatnak a Mészáros-cégek, és ez már vetekszik az első számú agrár-élelmiszeripari vállalkozó, Csányi Sándor OTP-vezér birtokaival.

A vezérigazgató elmondása szerint a Mészáros-féle agrárcsoport éves árbevétele 22 milliárd forint, 2200 állandó és idénymunkást foglalkoztatnak.

Szépen gyarapszik Mészáros Lőrinc vejének céghálója is.

Homlok Zsolt cégei több mint 4 milliárdos adózott nyereséget tudnak felmutatni, egyikből 250 milliót ki is vesznek a tulajdonosok: Homlok, felesége, Homlok-Mészáros Ágnes és Homlok Tibor.

Mészáros-Homlok

A Homlok Építő Zrt. csak 2016 végén alakult, de már 3,9 milliárd forint árbevételnél tart, miközben az előző évinél 17-szer több profitot, 763 millió forintot termelt. A legnagyobb Homlok-érdekeltség a Vasútvillamosító Kft. 16,3 milliárd forintos árbevétele több mint a duplája az egy évvel korábbinak, a nyereség (3,38 milliárd) pedig majdnem a kétszerese.