Érkezik a kínai hitel, Mészáros Lőrincék kezdhetnek dolgozni a Budapest-Belgrád vasútvonalon

A magyar kormány nevében a Pénzügyminisztérium benyújtotta a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának megvalósítására vonatkozó hitelkérelmet a Kínai Eximbank részére - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a szaktárca közleménye szerint.

Az elbírálás után a hitelszerződés aláírása és a tervezési, engedélyezési munkálatok következnek. A magyarországi szakaszt a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó RM International Zrt., valamint a China Tiejiuju Engineering & Construction Kft. és a China Railway Electrification Engineering Group Kft. cégekből álló konzorcium építi.

A megállapodás szerint a beruházás 85 százalékát hitelből, a maradék 15 százalékot önerőből finanszírozza a magyar állam. A tervek szerint 2023-ra fejeződnek be a munkálatok.

2400 év alatt térülhet meg a Budapest-Belgrád-vasútvonal | Alfahír

Hamarosan aláírják a Budapest-Belgrád-vasútvonal korszerűsítésére vonatkozó építési szerződéseket. A több mint 500 milliárd forintos felújítás kínai hitelből valósulhat meg, azonban egyes szakértők szerint 2400 év alatt térülhet meg a vállalkozás. Az LMP szerint ez Paks 2 után az évszázad második legrosszabb üzlete, amellyel a hazai vállalkozások és a magyar vidék helyett megint Orbán oligarchái járnak jól.