A fővárosi Jobbik Puzsér távozása után is kitart az ellenzéki tárgyalások mellett – új jelöltről egyelőre nincs döntés

A fővárosi Jobbik Puzsér távozása után is kitart az ellenzéki tárgyalások mellett – új jelöltről egyelőre nincs döntés

Bencsik Jánost, a Jobbik budapesti elnökét pénteki sajtótájékoztatóján kérdeztük a fővárosi előválasztás jelenlegi helyzetéről. Egyrészt, mert már nemcsak a Momentum (Kerpel-Fronius Gábor), hanem már a DK (Kálmán Olga) is megnevezett főpolgármester-jelöltet, miközben a Jobbik által is támogatott Puzsér Róbert kihátrált az összellenzéki jelöltállítási folyamatból, másrészt viszont a párt Budapesti Választmánya csütörtök késő estig tartó ülésén szintén terítékre került ez a téma.

Az Alfahír érdeklődésére a politikus elmondta, a választmány tudomásul vette, hogy Puzsér Róbert a továbbiakban pártok támogatása nélkül, az előválasztásból kilépve, független főpolgármester-jelöltként folytatja kampányát,

"ezt úgy értelmezzük, hogy Puzsér nem a Jobbik jelöltje"

– tette hozzá Bencsik János.

Ezenfelül pedig egyértelműsítették azt is,

a Jobbik továbbra is részt kíván venni az előválasztás folyamatában, eddig is aktív résztvevője volt az előkészítést lebonyolító Civil Választási Bizottság munkájában is.

Bencsik János ezt azzal magyarázta, hogy meg kell adni a lehetőséget a budapesti ellenzéki szavazóknak, hogy eldöntsék, kit látnak Tarlós István legesélyesebb kihívójaként.

Érdeklődésünkre közölte, továbbra is párhuzamosan folynak az előválasztás technikai lebonyolítást szervező tárgyalások, illetve a kerületi szintű ellenzéki egyeztetések is - igaz, utóbbi kapcsán bővebb információval nem kívánt szolgálni.

Mindenesetre Bencsik János tájékoztatása szerint

"jelenleg nincs arról döntés", hogy a Jobbik saját jelöltet indítson az előválasztáson.

Újságírói kérdésre elmondta azt is, hogy az előválasztáson jelenleg résztvevő főpolgármester-jelöltek közül "egyiket sem tudjuk most támogatni". A továbbiak pedig attól függnek, hogy össze tudják-e egyeztetni a programpontokat.

A Jobbik ugyanis elvárja a potenciális ellenzéki jelölttől, bárki is legyen az, hogy enyhítsen a lakhatási válságon, csökkentse az elmúlt években tömegével érkezett külföldi munkavállalók arányát, a közutak, közművek fejlesztését, valamint azt hogy Budapest egy olyan modern, tiszta, zöld és élhető város legyen, amelyet minden budapesti polgár otthonának tekint - fogalmazott az ellenzéki párt budapesti vezetője.

A párt szabályzata szerint a végső döntést az Országos Elnökség hozza meg, figyelembe véve a Budapesti Választmány ajánlásait.