Uruguay ellen avatják fel a Puskás Arénát

Puskás Aréna
Fotó: MLSZ

A Puskás Aréna nyitómérkőzésén Uruguayt fogadja a magyar labdarúgó-válogatott november 15-én.

A magyar szövetség a honlapján közzétett pénteki hírben emlékeztetett: a dél-amerikai válogatott kétszeres világbajnok (1930, 1950) és kétszeres olimpiai aranyérmes (1924, 1928). Jelenleg a világranglista hatodik helyén áll, és olyan játékosok szerepelnek benne, mint Luis Suárez (Barcelona) vagy Edinson Cavani (Paris Saint-Germain).
   
A találkozó helyszíne a Népstadion helyén, és annak elemeit is felhasználva készülő, 68 ezer néző befogadására alkalmas új Puskás Aréna lesz, amely a 2020-as Európa-bajnokságon négy találkozónak ad majd otthont.
   
A magyar válogatott eddig háromszor, hazai pályán mindössze egyszer, 1962-ben játszott Uruguayjal. Utóbbi találkozó volt a 101-szeres válogatott Bozsik József búcsúmérkőzése.
   
A magyar szövetség bejelentése szerint a Ferencváros és az MLSZ ezen a november 15-ei találkozón, a szurkolókkal közösen búcsúzik el Gera Zoltántól, aki 97 válogatott mérkőzésen 26 gólt szerzett, és tavaly, egy sérülést követően volt kénytelen abbahagyni pályafutását.
   
A 40 éves Gera - aki jelenleg Marco Rossi szövetségi kapitány munkáját segíti a nemzeti csapatnál - július elsejétől átveszi a 2021-es, magyar-szlovén rendezésű Eb-re készülő U21-es válogatott vezetését. 
   
Mivel a feladatkör teljes embert kíván, Gera Zoltán megállapodott a magyar bajnok Ferencváros vezetőségével, hogy egyelőre távozik a zöld-fehérek szakmai stábjából. Egyidejűleg Marco Rossi mellett is folyamatosan csökkentik feladatait a szezon végéig, hogy minél hamarabb százszázalékosan az U21-es korosztályra koncentrálhasson.
 

sss
2019. július 18. | 22:07
Loki
sss
2019. július 18. | 19:00
.
sss
2019. július 18. | 22:07
Loki
sss
2019. július 18. | 19:00
.
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Dobos Zoltán

Friss

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Dobos Zoltán