Áder is elítélte a románok úzvölgyi vandálkodását

Áder is elítélte a románok úzvölgyi vandálkodását

A magyar államfő a csíksomlyói búcsún volt, itt nyilatkozott az úzvölgyi agresszióról, valamint Csíksomlyó múlt heti és mostani katolikus ünnepéről is.

A magyar államfő a csíksomlyói búcsún volt, itt nyilatkozott az úzvölgyi agresszióról, valamint Csíksomlyó múlt heti és mostani katolikus ünnepéről is.

Áder János szerint mindaz, ami az úzvölgyi katonatemetőben történt, kegyeletsértő, törvénysértő, nemzetközi megállapodást sértő, és mélységesen erkölcstelen is volt. Magyarország köztársasági elnöke Csíksomlyón, a pünkösdi mise után nyilatkozott erről magyar újságíróknak – számol be a hazai hírügynökség.

Az államfő kegyeletsértőnek tartja, hogy a temetőben kialakított román parcella 52 keresztjének egy része magyar katonák hamvai fölé került. Hozzátette:

a temető átalakítását a román hatóságok is törvénysértőnek találták,

mások mellett a védelmi minisztérium is közölte, hogy a keresztállításra semmilyen engedélyt nem adott.

Áder János szerint a hadisírok gondozásáról kötött román–magyar megállapodás több pontját is sérti a temető átalakítása. Emellett mélységesen erkölcstelennek találja a temetőnél csütörtökön történteket.

Temetőben vandál módon viselkedni, ott lévő, békésen imádkozó embereket megdobálni több mint erkölcstelen, civilizálatlan, nem európai országhoz méltó cselekedet

– jelentette ki. Úgy vélte: nem kellett volna ide jutni, de ha már ez történt, akkor keresni kell a megoldást, hiszen az ott élő magyaroknak és Magyarországnak is az az érdeke, hogy békességben éljen a szomszédokkal. A megoldásra a csíksomlyói búcsú prédikációjából idézett: „ha megdobnak kővel, építs belőle lépcsőt!”

Áder János szerint a történészek, a levéltárosok meg tudják állapítani, hogy vannak-e az első vagy a második világháborúban eltemetett román katonák a temetőben, és ha igen, hányan lehetnek.

Van ott üres parcella és az lehetőséget nyújt arra, hogy a dokumentáltan ott örök nyugalomra helyezett román katonáknak a végtisztességet megadják, nekik emlékművet emeljenek. Ez ellen sem a magyaroknak, sem senki másnak nem lesz kifogása. Be kell tartani Románia saját törvényeit, be kell tartani a kétoldalú megállapodásokat és be kell tartani a legalapvetőbb erkölcsi parancsokat

– jelentette ki Áder János.

Az államfő megállapította: a szombati csíksomlyói búcsún mintegy kétszer annyian voltak, mint az egy héttel korábbi pápai misén. Valószínűsítette, hogy a szigorúbb biztonsági intézkedések miatt gondolták egy héttel ezelőtt sokan úgy, hogy inkább a televízión keresztül követik az eseményeket.

"Minket is meg fog csodálni a világ, ha összefogunk" - üzente a megyéspüspök Csíksomlyón | Alfahír

A pünkösd előtti várakozás hangulatában gyülekeztek a hagyományos búcsúra érkező zarándokok Csíksomlyón a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben, amely még a múlt szombati pápai mise jegyeit viseli magán.

„Aki ide elzarándokol, megtapasztalhatja az együvé tartozásnak az érzését, erejét és a végén a magyar himnusz, a székely himnusz közös eléneklése nemcsak a hölgyeknek csal könnyeket a szemébe” – összegezte a két csíksomlyói mise tanulságait az államfő.