Ismét előkerült a pesti alsó rakpart lefedésének terve

Ismét előkerült a pesti alsó rakpart lefedésének terve

Az építész szakma eddig sem volt oda az ötletért.

A Dunáig érő terasz épülhet a Vigadó térre egy, a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint, amely felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert és a főpolgármestert, hogy – a Magyar Turisztikai ügynökség bevonásával – vizsgálják meg a "Budapest V. kerület Vigadó térhez kapcsolódó, az alsó rakpartot lefedő, közösségi térként funkcionáló terasz és annak rakparti gyalogos kapcsolatai kialakításának lehetőségét".

A múltban több hasonló koncepció is felmerült már, ám a megvalósulásig egyik sem jutott el. Bár maga az ötlet Budapest élhetősége szempontjából támogatható lenne, ha őszinték akarunk lenni, most is elég kérdéses, hogy megvalósul-e a dolog.

A kormányhatározat kiemeli, hogy a projektnek "a 2-es villamosvonal felújításához, a  Millenniumi Földalatti Vasút fejlesztéséhez, valamint az  alsó rakpart általános forgalomcsillapításához" kell majd igazodnia.

A teraszos elgondolás és a rakpart forgalmának felszín alá vitele már az Intercontinental szálló tervezésekor, az 1970-es évek végén felmerült, ám akkor anagi okok miatt nem valósult meg az elképzelés. Azóta a fővárosi Duna-part fejlesztése, rendbetétele kapcsán rendre előkerült a koncepció.

Ám az Építészfórum emlékeztet, hogy a rakpartok rehabilitációjára kiírt, máig aktuális RAK-PARK tervpályázaton teljesen más, a közösségi teret a Parlamenttől a Szabadság térig akadálymentesen bejárhatóvá tevő koncepció győzött 2015-ben.

A tervpályázatot úgy írták ki, hogy eleve nem számolt a Dunát a várostól elvágó autóút felszámolásával:

"Az alsó rakparton a fő cél a közúti forgalom megtartása mellett az irányonkénti forgalomcsillapítás, a teherforgalom korlátozása, a parkolás átszervezése, hogy zöldfelületekkel tagolt kerékpárút és sétány épülhessen, a 2-es villamos viaduktja alatti kihasználatlan helyiségek közösségi és kereskedelmi célú hasznosítása lehetővé válhasson."

A Korzó Tervezési Stúdió ennek szellemében nem számolt a rakpart befedésének igényével.

Az Építészfórum szerint Grabner Balázs okl. tájépítészmérnök, a Korzó Stúdió vezető tervezője a Magyar Urbanisztikai Társaság keddi, a Duna-part megújítási folyamatáról szóló rendezvényén úgy nyilatkozott, hogy azért nem a teraszos megoldás mellett döntöttek, mert ahhoz vagy a teraszt kéne a Vigadó tér jelenlegi szintjénél jóval magasabbra emelni – amely akár a budai panorámát is kitakarhatja a Vigadó térről nézve –, vagy pedig az autóutat kéne jelentősen lejebb vinni, amely rendkívül költséges lenne.

Ongjerth Richárd, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnökségi tagja 2012-ben a HVG-nek úgy véleményezte a lefedéses megoldást, hogy az a rakpartok műemléki védettségét és UNESCO világörökségi helyszíni státusztát is veszélyeztethetik.