A románok a bukaresti védelmi minisztérium kezelésébe adnák az úzvölgyi katonatemetőt

Viorica Dancila miniszterelnök Románia állami jelképeinek tiszteletben tartását követeli, és felelős magatartásra int mindenkit a román vandálok által pénteken feldúlt és meggyalázott úzvölgyi katonatemető ügyében, ugyanakkor felvetette, hogy a sírkertet a bukaresti védelmi minisztérium kezelésébe adják.

A román kormány szombaton kiadott közleménye szerint ugyanakkor a miniszterelnök elítéli azokat, akik feszültségszítással próbálnak politikai tőkét kovácsolni az ügyből.

Ő inkább a párbeszédet részesíti előnyben, és olyan megoldást keres, amely a helyi román és magyar közösségek számára is elfogadható - hangsúlyozták.

A lehetséges forgatókönyvekre példaként említette, hogy a védelmi minisztérium vegye át az úzvölgyi temető kezelését, kidomborítandó annak nemzetközi jellegét, tekintettel arra, hogy ott több nemzet katonái nyugszanak, akik az első és második világháborúban estek el.

A közlemény hozzáteszi: bármilyen döntést csak az összes érintett féllel történő egyeztetést követően hoznak meg. Viorica Dancila felszólította az illetékes hatóságokat a közrend és valamennyi román állampolgár jogainak védelmére.

A román kormányfő némi józanságról tanúskodó nyilatkozata meglehetősen ellentétes a román külügy tegnapi megnyilvánulásával, melyben az incidensért a magyarokra próbálták hárítani a feszültséget.

A javasolt lépéssel ugyanakkor a katonatemető kikerülne az Úzvölgye községközpontjának számító Csíkszentmárton község kezeléséből, ami a jövőben akár további visszaélésekre is lehetőséget adna a mindenkori bukaresti kormányzatnak.