Szijjártó már aggódhat: Amerika ismét pénzzel támogatná a kelet-európai független sajtót

Szijjártó már aggódhat: Amerika ismét pénzzel támogatná a kelet-európai független sajtót

A Népszava információi szerint újra kiírta a független kelet-európai sajtót támogató pályázatát az amerikai külügyminisztérium, melyre június 24-éig lehet jelentkezni.

A támogatás összege 700 ezer dollár, vagyis mintegy 200 millió forint. A programra magyar, szlovák, bolgár, horvát, szlovén, lengyel és román újságírók és szerkesztőségek pályázhatnak.

A támogatás célja "egy pénzügyi szempontból fenntartható médiaszektor kialakítása", illetve a képzés fejlesztése is, így a nyertesek legalább két hónapra az Egyesült Államokba látogathatnak, ahol oknyomozó és digitális technikákkal ismerkedhetnek meg, illetve amerikai médiumoknál is dolgozhatnak.

A győzteseket 2019 októbere és 2020 márciusa között választják majd ki.

2017-ben az amerikai külügy már kiírt egy hasonló pályázatot, amely hasonló összeggel támogatta volna a magyarországi független vidéki sajtót. Akkor Szijjártó Péter külügyminiszter és Gulyás Gergely Fidesz-frakcióvezető szabályos idegrohamot kapott a hír hallatán és az ügy miatt bekérették az akkori követségi ügyvivőt. A Fidesznél ugyanis a magyar belpolitikába való beavatkozási kísérletének tekintették a tendert.

A pályázatot végül visszavonták, mert arról nem egyeztettek az új külügyi vezetéssel, a mostani kiírást viszont Mike Pompeo amerikai külügyminiszter is említette februári budapesti látogatásán.