Karácsony mást gondol az adott szó jelentőségéről, mint Gyurcsány

Karácsony mást gondol az adott szó jelentőségéről, mint Gyurcsány

Az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltjét a Demokratikus Koalíció szószegéséről kérdezték.

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje interjút adott az Indexnek, és többek között arról is beszélt, hogy tudta meg, illetve hogyan viselte a Demokratikus Koalíció szószegését. Az EP-választás előtt az MSZP-Párbeszéd és a Demokratikus Koalíció közös főpolgármester-jelöltjének számított, de úgy tűnt, hogy a Momentum támogatását is bezsebelheti, miután a budapesti polgármester-jelöltekről megállapodás született. Az EP-választást követően azonban előbb a Momentum jelentette be saját főpolgármester-jelöltjét, majd a Demokratikus Koalíció is.

Az Index megkérdezte Karácsony Gergelytől, szóltak-e neki azelőtt, hogy Dobrev Klára egy sajtótájékoztatón bemutatta volna Kálmán Olgát a Demokratikus Koalíció jelöltjeként.

„Már amennyiben előre szólásnak számít az, hogy nyolc perccel a sajtótájékoztató előtt beszéltem Gyurcsány Ferenccel”

- válaszolta sokatmondóan a nyilvánvalóan átvert Karácsony Gergely.

Mint kiderült, a bejelentés előtti napon késő estig még a DK-s polgármesterjelöltekkel tervezgette a közös kampányt egy vacsoraasztalnál, akiknek állítólag szintén fogalmuk sem volt arról, hogy mi lesz másnap.

Index: Árulásként éli ezt meg Gyurcsány részéről?

Karácsony Gergely: Fogalmazzunk úgy, hogy mást gondolunk az adott szó jelentőségéről.

Az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje azt is megerősítette: Gyurcsány Ferenc és közte volt egy megállapodás, hogy a Demokratikus Koalíció támogatásáért cserébe háttérbe húzódik az EP-választáson, és nem kampányol az MSZP-Párbeszéd listájáért. A megállapodást Gyurcsány Ferenc kérte, amit Karácsony Gergely betartott.

Index: Akkor elég súlyos átverés történt. Ezt nem említette Gyurcsánynak?

Karácsony Gergely: De. Mert hát ne feledjük: tavaly tavasszal az általam vezetett MSZP-Párbeszéd lista 12 százalékot kapott, Gyurcsány listája 5 százalékot picivel lépte túl. Ezért merült fel, hogy én vezessem az MSZP-Párbeszéd EP-listáját. Azt gondoltam én is – és ez akceptálható kérés volt –, hogy nem lehetek egyszerre MSZP-Párbeszéd listavezető, és közben egy pártszövetség – benne a DK-val és a Szolidaritással – főpolgármester-jelöltje. Tehát én tartottam magam a megállapodásunkhoz.

Gyurcsány Ferenc az ATV-ben beszélt arról, hogy miért vonták meg a támogatásukat Karácsony Gergelytől, és indították Kálmán Olgát helyette. A DK elnöke azt mondta, nem egészen két héttel ezelőtt még eszébe se jutott volna, hogy nem Karácsony Gergelyt támogatják.

„Nekem is váratlanul, ezután a fantasztikus éjszaka után, ami két hete volt, az EP-választás után szinte rám dőlt azon aggályok és kritikák sorozata – nyilván részben az én nyilatkozatom után – »te ezt nem jól érzed, a Gergő mögül elment a támogatás az utóbbi hónapokban«.”

Azt nem tudta megmondani, hogy a zuglói parkolás ügye miatt, vagy a Puzsér Róberttel folytatott küzdelem okán-e, de úgy vélték, nem hisznek a továbbiakban a sikerében.

Gyurcsány Ferenc magyarázatként kifejtette, ha eljut arra a pontra, hogy egy korábbi véleménye nem segíti, sőt gátolja abban, hogy a legjobban szolgálja a hazáját – jelen esetben Budapestet - akkor bármennyire is nehéz, azt kell, hogy mondja: nem, nem arra kell menni. „Mert Budapest érdeke, a hazám érdeke ezt diktálja” - tette hozzá.