Kunhalmi kiborult azon, hogy Gyurcsány átvágta a szocialistákat

Kunhalmi kiborult azon, hogy Gyurcsány átvágta a szocialistákat

A szocialista politikusnő olyan dühös volt, hogy először meg sem tudott szólalni az ATV műsorában.

Kunhalmi Ágnest hidegzuhanyként - aláírásgyűjtés közben a Nyugati Pályaudvaron - érte, hogy a Demokratikus Koalíció átvágta a szocialistákat és kihátráltak Karácsony Gergely mögül, illetve elindították saját jelöltjükként Kálmán Olgát. A szocialista képviselőnő alig tudott a dühtől megszólalni az ATV esti műsorában.

Kunhalmi Ágnes elmondta, a tisztánlátásért kapcsolatba lépett azokkal a szocialista és DK-s polgármesterjelöltekkel, akik a Kálmán Olga jelölti bejelentése előtti estén órákig egyeztettek Karácsony Gergellyel. A politikusnő hangsúlyozta: nem csupán a Tarlós István elleni győzelmi stratégiát beszélték át, hanem az előválasztási győzelmi stratégiát is, és addig a pillanatig a DK-sok alkalmas jelöltnek tartották Karácsony Gergelyt.

„Egy-két nap alatt nem lehet felrúgni egy olyan célt, ami hosszú hónapok óta van előkészítve”

- jelentette ki Kunhalmi Ágnes, aki reméli, hogy a kerületi megállapodásokat nem rúgja fel a Demokratikus Koalíció.

A szocialista politikusnő kiemelte: nem lehet naivnak lenni a politikában, de van egy pont, ahol bizalom nélkül, ma a NER és Orbán ellen nem lehet harcolni.

„A pártok egymásba vetett minimális bizalma nélkül nem lehet harcolni”

– szögezte le.

Kunhalmi Ágnes elmesélte azt is, hogy azon a napon, amikor Dobrev Klára bejelentette Kálmán Olga jelölését, akkor az aláírásgyűjtés közben odament hozzá egy momentumos aktivista, és azt kérdezte:

„Ha Önökkel megtette ezt Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció, akkor ezt velünk is meg fogja tenni?”

Kunhalmi Ágnes elmondása szerint, akkor hasított belé a „még nagyobb fájdalom”, hogy ennek van még egy nagyon súlyos következménye: a bizalom teljes hiánya.

„Joggal félhet a többi párt is attól, hogy valaki nem fogja betartani az ígéretét”

– tette hozzá.

A műsorvezető kérdésére a szocialista politikusnő elismerte: fel van háborodva.

„Igen, értetlen vagyok, egyszerűen nem értem azóta sem, hogy ez miért történik így”

- mondta kikelve magából.

Kunhalmi Ágnes azt is elárulta, hogy felhívta őt Gyurcsány Ferenc telefonon, és a bizalomról beszélgettek. A DK-elnök szerint Karácsony Gergely nem tudta megteremteni a politikai egységet, Kunhalmi Ágnes szerint ez nem igaz.

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje interjút adott az Indexnek, és többek között arról is beszélt: nyolc perccel Kálmán Olga jelöltként való bemutatása előtt tudta meg Gyurcsány Ferenctől, hogy nem támogatja tovább a Demokratikus Koalíció. Karácsony Gergely azt is elmondta, betartotta a DK-val kötött megállapodást, de mint kiderült, mást gondol az adott szó jelentőségéről, mint Gyurcsány Ferenc.

Karácsony mást gondol az adott szó jelentőségéről, mint Gyurcsány | Alfahír

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje interjút adott az Indexnek, és többek között arról is beszélt, hogy tudta meg, illetve hogyan viselte a Demokratikus Koalíció szószegését.