Ön kisnyugdíjas? Búcsút mondhat az Erzsébet-üdülésnek!

nyugdíjas, idős

Az Orbán-kormány megvonja a nyugdíjasoktól, illetve e fogyatékkal élőktől a szociális üdültetés lehetőségét. A 2020-as költségvetést megalapozó, Varga Mihály pénzügyminiszter által jegyzett saláta-törvényjavaslatban elbújtatott részletet a napi.hu vette észre az Erzsébet-programra vonatkozó megszorítást.

A 2012-ben indított Erzsébet-program célja az volt, hogy

jelentősen csökkentse azon szociálisan rászorulók, különösen gyermekek számát, akik részére nem biztosított a napi többszöri étkezés, az életkoruknak megfelelő egészséges táplálék, a tudás megszerzéséhez szükséges egészségi állapot, a regenerációhoz szükséges aktív kikapcsolódás lehetősége.

A javaslat 105. §-ában (38. oldal) az új szabályozás azonban

már nem fogja tartalmazni a „szociálisan rászorulók” kitételt,

illetve ki is kerül a törvény hatályos szövegéből minden olyan utalás, amely a szociális célra – azaz az alacsony nyugdíjból vagy fogyatékkal élőkre – vonatkozik. Feltéve, ha a fideszes többségű Parlament megszavazza a megszorítást.

A napi.hu aláhúzza, a megszorító intézkedés több mint 50 ezer embert érint: tavaly 43 ezer nyugdíjas és 9 ezer fogyatékkal élő honfitársunk tudott az Erzsébet-program szociális lábának segítségével üdülni. A nyertes nyugdíjasok a 2019-es (2020. március 31-ig felhasználható) turnusokra 2018 októberétől foglalhattak szállást, 2020-ra azonban a program honlapja szerint nem írtak ki pályázatot.

sss
2019. november 18. | 20:15
rendszer
sss
2019. november 18. | 20:15
rendszer
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Németh Márton

Friss

1
sss
2019. november 17. | 14:40
Varga-Damm Andrea szerint a kormány egy olyan vörös vonalat lépne át ezzel a változtatással, amelyet nem lenne szabad.
sss
2019. november 17. | 14:33
A szegényeknek szentelt egyházi világnapot Ferenc pápa három éve vezette be.
sss
2019. november 17. | 13:54
A miniszterelnök „kellően szerény” beszédet tartott Prágában.
1
2019. november 17. | 13:40
A ’60-as, ’70-es évek divatja – nem csak hölgyeknek.
1
sss
2019. november 17. | 10:28