Hamarosan elfelejthetjük a magyarul beszélő Magyarországot?

Hamarosan elfelejthetjük a magyarul beszélő Magyarországot?

Az elmúlt években robbanásszerűen megnövekedett a Magyarországra érkező bevándorlók száma, a keleti térségekből évente több tízezer munkás pótolja a nyugatra kivándorolt magyarokat. Ez rövidtávon járhat ugyan gazdasági előnyökkel, hosszútávon viszont jelentősen megváltoztatja az országról kialakult képet, és a társadalmi jólétet is jelentősen visszaveti.

Kedden egy parlamenti felszólalásában Mirkóczki Ádám jobbikos képviselő mutatta be a fideszes politikusoknak azokat az adatokat, amiket a Bevándorlási és Menekültügyi Hivataltól kapott. Eszerint a munkavállalás céljából benyújtott tartózkodási engedélyek száma

2017-ben még csak 18 ezer volt, míg 2018-ban már 46 ezer, idén pedig csak januárban meghaladta a 9 ezret, ami előreláthatóan 100 ezer fő feletti vendégmunkást jelent az idei év végére.

A kérelmekről a jobbikos politikus nem kapott pontos lebontást a hivataltól, azonban azt így is megtudta, hogy zömében

ukránok,

szerbek,

kínaiak,

vietnámiak,

koszovóiak,

indiaiak

és törökök

- valamint ezen térségek más állampolgárai jönnek Magyarországra dolgozni.

Teljesen nyilvánvaló az is, hogy ilyen mértékű bevándorlási hullám mögött kiépített üzleti modell áll, hiszen ennyi ember toborzása, a (többnyire külföldi multi) cégekkel való összeköttetése, valamint a szállások kialakítása hatalmas munka, ami jelentős piaci értéket is képvisel.

Mi több, a bevándorlás ellenzéséről elhíresült Orbán-kormány még állami támogatást is nyújt a vendégmunkásoknak építendő új munkásszállókra, tehát tisztán látható, hogy a betelepítések rendszerszinten, hivatalosan zajlanak, még ha kínosan kerülik is a témát a kormánypárti képviselők és a fideszes sajtó.

Nem mellénk, hanem helyettünk

A Jobbik az immár bevándorláspártinak is nevezhető Fidesz-kormánnyal szemben a parlamentben arra felhívta fel a figyelmet, hogy alapjaiban nem az a gond, ha az üres állások betöltésére külföldiek érkeznek, hanem az, hogy ezek az állások azért üresek, mert a magyarok Nyugatra vándoroltak a rossz fizetések miatt, és ha ezeket a helyeket még a nálunk is szegényebb keleti munkásokkal tölti fel a kormány, akkor a bérek garantáltan alacsonyak maradnak, és a kivándoroltak soha nem fognak hazatérni, míg az itthoniak közül is egyre többen fogják elhagyni az országot.

Ennek végeredménye pedig –miként Mirkóczki rámutatott – valójában az lesz, hogy akarva vagy akaratlanul, de Magyarországon viszonylag gyorsan végbe fog menni egy népességcsere, innentől kezdve pedig elfelejthetjük azt a homogén környezetet, amiben Magyarországon magyarul beszélő magyarok élnek, és sokkal inkább fogunk a sokat gúnyolt nyugati társadalmakra hajazni.

Megoldási javaslatként Mirkóczki arra is emlékeztette a fideszes politikusokat, hogy amikor a Jobbik kitalálta az uniós bérfelzárkóztatást sürgető, Bérunió nevű kezdeményezését, még a magyar kormány is megmosolyogta azt, ma pedig már az Európai Bizottság vizsgálja ennek lehetőségeit. A Jobbik –politikához mérten önzetlen módon- azt kéri a kormánytól, hogy álljon a javaslatuk élére, és harcoljon az európai bérekért ahelyett, hogy feltöltik az országot csóró keleti vendégmunkásokkal.