Cseh lapértesülés szerint holnap rendkívüli V4-es találkozó lesz Budapesten

Rendkívüli kormányfői találkozót tart csütörtökön Budapesten a négy visegrádi ország. Az informális megbeszélés célja összehangolni a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák álláspontot a közös jelöltekről a legfőbb európai uniós vezetői tisztségekbe - írta szerdai kiadásában a Lidové Noviny című cseh lap jól értesült forrásokra hivatkozva.

"A kormányfők megvitatják a közös jelölteket a kulcsfontosságú uniós posztokra. Elsősorban az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöki tisztségének betöltését kell megbeszélni"

- idézi meg nem nevezett forrását a konzervatív napilap az MTI szemléje szerint. 

"A jövő heti brüsszeli csúcstalálkozóra a V4-ek már egyeztetett állásponttal akarnak érkezni"

- szögezte le a forrás.

A Lidové Noviny szerint a rendkívüli informális találkozót Andrej Babis cseh kormányfő kezdeményezte a múlt hét végén. Babis, miután Pozsonyban részt vett a Globsec biztonsági konferencián, sms-ben kereste meg visegrádi partnereit, akik megegyeztek a csütörtöki budapesti tanácskozásban.

Az egyeztetésre azért van szükség, mert bár a V4-ek képviselői az Európai Parlamentben különböző frakciók tagjai, szükségesnek tartják, hogy a visegrádi csoport egységes legyen.    

"A V4 egységes lesz, történjék bármi is a csúcstalálkozón"

- idézte forrását az újság.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Eszes Ádám

Friss

1
sss
2019. Augusztus 25. | 09:53
sss
2019. Augusztus 25. | 07:51
Több ezren viszont békésen tüntettek.
sss
2019. Augusztus 24. | 20:18
320 ezer ívet osztottak ki országszerte a választási irodák.
1
sss
2019. Augusztus 24. | 18:47
Egy órán belül elfogták azt a román férfit, aki augusztus 20-án vert meg egy kalauzt a kőbányai állomáson. A férfi az egyik vonat mosdójába zárkózott be, mert nem volt jegye. A kalauzt azután ütötte meg, hogy ezt szóvá tette. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult ellene eljárás, aminek a végét előzetesben várhatja meg.