Az MTA-elnök megrendítő szavai: "Mi nem mehetünk Bécsbe!"

Az MTA-elnök megrendítő szavai: "Mi nem mehetünk Bécsbe!"

Drámai hangvételű nemzetközi sajtótájékoztatót tartott a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Lovász László felidézte: annak idején 54 percet kaptak az MTA kutatóhálózatát elcsatoló, az intézmény költségvetésének egyharmadát megvonó törvénytervezet „véleményezésére”. A javaslat általános vitája ma zajlik az Országgyűlésben, s ennek kapcsán Lovász levelet is írt minden képviselőnek, tételesen felsorolva benne összes ellenérvüket. 

A készülő új szabályozás lényege, hogy a 3000 kutatót, összesen 5000 embert foglalkoztató intézményrendszer a jövőben már nem az Akadémia, hanem az Eötvös Loránd Kutatóhálózat fennhatósága alá tartozna. Az új intézmény vezető testületét fele-fele arányban adná a kormány és az MTA, s a tagokat a miniszterelnök nevezné ki. A javaslat egyik legveszélyesebbnek tartott eleme szerint megszűnne az évente automatikusan járó normatív támogatás, 

a kutatóintézeteknek minden esztendőben az utolsó fillérig mindenre külön kellene pályázniuk a kormánynál – még a bérek és a rezsiköltségek fedezetére is. 

Az Akadémia elnöke elmondta: okkal lehet tartani attól, hogy ilyen körülmények között az intézményrendszer nem tud majd kormányzati befolyástól mentesen dolgozni. Lovász szerint ellenérveikre nem kaptak érdemi választ a kormánytól. 

"Nagyapaként jól ismerem a gyerekek érvelését: - Mert csak. Túl kéne ezen lépni talán"

 - jellemezte a hatalom tárgyalási stílusát. 

Az elnök szerint 

"elégedetlenséget szülhetett" a kormány körében, hogy az Akadémia szakértői több kutatásban is kritizálták a kormány munkáját. 

Rámutatott arra is: az eddigi egyeztetéseken hiába sikerült kidolgozni elfogadható kompromisszumokat, ezeknek végül a fele sem került bele az Országgyűlés elé kerülő tervezetbe, amely szerinte így súlyosan sérti a tudományos kutatás alkotmányos alapelvét. 

Az MTA elleni hadjáratnak már most érezhetőek a veszélyes következményei. Számos kutató már most külföldre ment, s Török Ádám főtitkár úgy véli, 

"56 után újabb hulláma jöhet el a kutatók távozásának."


Lovász László bízik abban, hogy az Európai Unió képes jobb belátásra bírni a kormányt. Az Európai Bizottság egyébként ma közleményben szólította fel Orbánékat, hogy "tartózkodjanak az olyan döntések meghozatalától, amelyek szűkítik a tudományos és akadémiai szabadságot az országban."

Egy újságíró érdeklődésére, aki a CEU-val hasonlította össze az MTA helyzetét, és azt kérdezte, hogy tudnak-e akkora nemzetközi befolyást mozgósítani mint ők, Lovász azt mondta:

"A magyaroknak kéne támogatni minket, a saját országunknak. Mi nem tudunk Bécsbe költözni."