Bírsággal büntette a román csendőrség a magyar kiállást az úzvölgyi temetőben

Bírsággal büntette a román csendőrség a magyar kiállást az úzvölgyi temetőben

Nem bírnak leállni a provokációval.

A Hargita megyei csendőrség megbírságolta Grüman Róbertet, a Kovászna megyei önkormányzat alelnökét arra hivatkozva, hogy a székelyek június 6-i békés tüntetését az úzvölgyi temetőnél nem jelentették be előre a törvényes előírásoknak megfelelően.

A jegyzőkönyvet Grüman Róbert tette közzé a közösségi oldalán. Eszerint a csendőrség 3 ezer lejes (204 ezer forint) bírságot rótt ki.

A székely elöljáró az MTI-nek elmondta: a jegyzőkönyv alapján csak annyi derül ki, hogy a tüntetést 48 órával az esemény előtt kellett volna bejelenteni, és ennek elmulasztása miatt szankcionálták. Mint mondta, a bírság érvénytelenítését fogja kérni a bíróságon, az eljárás során vélhetően többet meg fog tudni a csendőrség álláspontjáról.

Arra a kérdésre, hogy a bírság összefügghet-e azzal, hogy Grüman jelentette be a Kovászna megyei önkormányzat június 6-i rendkívüli munkaülését az Úzvölgyében, ily módon kifejezve szolidaritását a katonai temetőnél tervezett törvénytelenségek megakadályozására meghirdetett akcióval, elmondta: elképzelhető, de mindez nem derül ki a jegyzőkönyvből, a csendőrség pedig ki sem hallgatta.

A román sajtóhíreknek köszönhetően bebizonyosodott, hogy a román provokáció résztvevői között főcsendőr, nyugalmazott tábornok és fociultrák is megtalálhatóak voltak.

Carmen Dan román belügyminiszter hétfői sajtóértekezletén arról beszélt, hogy az úzvölgyi katonatemetőben június 6-án szolgálatot teljesítő rendőri és csendőri erők „teljesítették” küldetésük három fő célkitűzését: „sikerült megelőzniük” a magyarok és románok közti összetűzést, a személyi sérüléseket és a sírgyalázást. Ennek azonban ellentmondanak azok a fotók és videók, amelyek a nyilvánosságra kerültek a román soviniszták erőszakcselekményeiről.

A román védelmi minisztérium tárgyalna

A román védelmi minisztérium tárgyalást javasolt Magyarországnak a katonai temetők, kifejezetten az úzvölgyi sírkert ügyében, a megbeszélésre a június 24. és 28. közötti időszakot jelölte meg szerdán kiadott közleményében.

A dokumentum szerint a román fél által javasolt megbeszélést a román minisztérium részéről a Hősök Emlékének Országos Hivatala (ONCE), magyar részről a Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakemberei folytatnák le.

A román fél javaslata szerint a munkamegbeszélés Bukarestben lenne, ezen elemeznék a hadisírok és háborús emlékművek helyzetét a két ország erre vonatkozó kétoldalú megállapodása értelmében, amelyet Bukarestben írtak alá a felek 2008. március 6-án. A közlemény szerint a román védelmi minisztérium várja a magyar fél válaszát.

A közlemény szerint a tárgyaláson az úzvölgyi katonai sírkert ügyét is napirendre tűznék, hogy megfelelő megoldást találjanak a kialakult helyzetre abból a 2008-as megállapodás aláírásakor mindkét fél által elfogadott elvből kiindulva, miszerint a két világháború katonai akcióiban életüket vesztett katonáknak és civileknek méltó nyughelyhez van joguk, összhangban a nemzetközi humanitárius joggal, illetve a román-magyar alapszerződéssel.