A Jobbik Ifjúsági Tagozat fiataljai szerszámokkal érkeztek példát mutatni az úzvölgyi temetőbe

úzvölgyi

Magyar oldalról egyöntetűen komoly felháborodás övezte a román soviniszták által elkövetett úzvölgyi temetőfoglalást és rongálást. Azóta bebizonyosodott – méghozzá a román sajtónak köszönhetően -, hogy a provokáció résztvevői között főcsendőr, nyugalmazott tábornok és fociultrák is megtalálhatóak voltak. Míg a határozott diplomáciai cselekvés indokolt egy ilyen esetben, a magyar társadalom jelentős része nem csupán a román atrocitást, de a sovinizmus mindenféle megnyilvánulását is elítélte. Vagyis a soviniszta provokációra nem lehet sovinizmussal válaszolni. A Jobbik Ifjúsági Tagozat fiataljai ennek szellemében látogattak el az úzvölgyi katonai temetőbe, és egyben példát is mutattak.

Az Alfahírnek eljuttatott beszámolójukban azt írták, hogy a helyszínen román csendőrök fogadták őket, és igencsak meglepődhettek, mivel a fiatalok szerszámokkal érkeztek.

 

úzvölgyi

 

Végül terveiknek megfelelően elhelyezték a temetőben az emlékezés koszorúját, majd több tucat síremléket és kopjafát is rendbe tettek, mindvégig tiszteletben tartva a román nemzeti jelképeket, valamint az újonnan létrehozott emlékművet is.

A Jobbik Ifjúsági Tagozata fontos üzenetnek szánta látogatásukat azok számára, akik részt vettek az úzvölgyi román provokációban.

„A kegyeletsértés a világon az egyik legnagyobb bűn, függetlenül attól, hogy az adott temetőben magyar, lengyel, cseh, román vagy bármilyen nemzetiségű katonák nyugszanak”

- közölte az ifjúsági szervezet az Alfahírrel.

 

temető
temető
7
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Nagy Béla Ádám
1
sss
2019. június 20. | 11:36
A választópolgárok nem számok és százalékok, melyek automatikusan összeadódnak, ha a különböző pártok éppen együttműködni vagy összefogni akarnak. Vélemény!
1
sss
2019. június 20. | 10:20
Cáfolja a BRFK a Magyar Nemzet értesüléseit.
1
sss
2019. június 19. | 21:00
Valakit előzetesbe helyeztek, de a kilétét egyelőre nem fedték fel a hatóságok.
sss
2019. június 20. | 11:36
A választópolgárok nem számok és százalékok, melyek automatikusan összeadódnak, ha a különböző pártok éppen együttműködni vagy összefogni akarnak. Vélemény!
sss
2019. június 20. | 10:20
Cáfolja a BRFK a Magyar Nemzet értesüléseit.
sss
2019. június 19. | 21:00
Valakit előzetesbe helyeztek, de a kilétét egyelőre nem fedték fel a hatóságok.