Már idén új helyre költözik a VOLT Fesztivál

Már idén új helyre költözik a VOLT Fesztivál

Új helyszínen, a korábbi szomszédságában rendezik meg az idei, 27. Telekom VOLT Fesztivált, amely június 25-én nyitja meg kapuit - jelentették be szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Lobenwein Norbert alapító elmondta: a rendezvény 1993-ban indult a Soproni Sportcentrum területén, amelyet hamar kinőtt a rendezvény. Onnan költözött a Lővér Kempingbe, amely 2018-ig több szomszédos területtel együtt adott otthont a VOLT-nak.

Itt nem volt lehetőség fejlesztésekre, 2016-ban a Modern Városok Program keretében azonban 1 milliárd forint értékű támogatást kapott Sopron egy szabadtéri fesztiválhelyszín kialakítására. A beruházás tavasszal indult el - mondta el az alapító.

Sopron vezetőivel az év végén megállapodást kötöttek, amely biztosítja, hogy a VOLT-nak legalább 10 évig Sopron ad otthont - tette hozzá.

A Harta felé található területet közművesítették, új víz-, szennyvíz-, és csatornahálózatot építettek ki. Erre azért volt szükség, mert a meglévő rendszert megterhelte a fesztivál és ez problémákat okozott a környéken.

Fülöp Zoltán főszervező elmondta, hogy a fesztiválon június 26-29. között hat színpadon több mint 200 produkcióval várják a közönséget.  

A VOLT-ra jellemző sokszínűség jegyében színpadra lép többek között a Slipknot, a Black Eyed Peas, Slash, a Cypress Hill, Parov Stelar, Robin Schulz és a Papa Roach és itt ünnepli 15. születésnapját a Halott Pénz.

Fellép az Ugly Kid Joe, az Amaranthe, az elektronikus zenei előadók között pedig olyan sztárokat láthat a közönség, mint a Grammy-díjra is jelölt Robin Schulz, a Lost Frequencies, Parov Stelar, Martin Solveig, Friction, a Kollektiv Turmstrasse.

Emellett a finomabb zenét kedvelőkre is gondoltak a szervezők, így a Kruder & Dorfmeister, a Nouvelle Vague vagy Laura Pergolizzi is koncertezik majd Sopronban - tette hozzá a szervező.