"Nem az a fő célom, hogy legyőzzem a Fideszt, hanem hogy egy élhető Dunaújvárost teremtsek"

"Nem az a fő célom, hogy legyőzzem a Fideszt, hanem hogy egy élhető Dunaújvárost teremtsek"

Interjú Pintér Tamással, a dunaújvárosi ellenzék jobbikos jelöltjével.

 Múlt héten számoltunk be arról, hogy a dunaújvárosi ellenzék – az MSZP kivételével – Pintér Tamást, a Jobbik egyéniben országgyűlési mandátumot szerző képviselőjét támogatja a polgármesteri megbízatásért folyó küzdelemben az őszi önkormányzati választáson. Az Alfahír arról kérdezte a képviselőt, hogyan sikerült megvalósítani az együttműködést, milyen várakozásokkal vág neki a keménynek ígérkező harcnak és mire számíthatnak a dunaújvárosiak, ha ő lesz a megyei jogú település első embere.

 

Ön lesz az ellenzék közös jelöltje az őszi önkormányzati választáson Dunaújvárosban, és sajtóhírek szerint egy civil szervezet színeiben indul. A legutóbbi EP-választás óta már nem olyan jó cégér a Jobbik-logó?

Ez így nem egészen pontos:

"A Jobbik és a Rajta, Újváros! elnevezésű civil szervezet támogatásával indulok."

Utóbbi több ellenzéki pártot foglal magába.

Miért volt szükség arra, hogy egy ilyen civil szervezet támogatásával induljon?

A dunaújvárosi lokálpatrióták meghallgatták az emberek azon igényét, hogy a város jövőjéért tenni akarók egységben szolgálják otthonunk érdekeit, ennek az eredménye lett az együttműködés jelenlegi formája.

Az ellenzéki oldalon nagyon régóta folytak a tárgyalások, a civil szervezetben helyet foglaló pártok – a Jobbik, az LMP, a DK, a Momentum és a Párbeszéd – pedig egyetértettek abban, hogy egy embernek kell kiállnia ősszel a Fidesz ellen. Ez a polgármesterjelöltre és a képviselőjelöltekre egyaránt vonatkozik.

A Rajta, Újváros! keretein belül már nem beszélünk pártokról és politikai ellentétekről:

"Nem a politikai pártok, hanem a Dunaújváros iránt elkötelezett emberek pozícióit akarjuk megerősíteni."

Ezek az emberek tényleg a város jövőjét és fejlődését szeretnék szolgálni, én pedig tudom, hogy együtt fogok tudni dolgozni velük, és ez nem pártszimpátia kérdése.

"Én most azért küzdök, hogy ezek közül az emberek közül minél többen el tudják foglalni a jól megérdemelt helyüket a képviselő-testületben."

Mennyire volt nehéz tető alá hozni ezt az együttműködést?

Jómagam is meglepődtem azon, milyen könnyen szót tudtunk érteni és mennyi mindenben sikerült is. Az országos politikában nehéz elképzelnem magam Gyurcsány Ferenccel egy asztalnál nevetgélve, de a helyi politika más: az ideológia másodlagos, a város szeretete, a tenni akarás az elsődleges. Minden vitánk arról szólt, hogyan lehetne még jobb a település lakóinak. Észérvek mentén haladtunk lépésről-lépésre, mígnem sikerült eljutni idáig. Épp ezért vagyok biztos benne, hogy a testületként is jól együtt tudunk majd működni.

 
Én persze sokat vívódtam, hogy vállalhatom-e a jelöltséget. Mérlegelnem kellett, hogyan tudnám a legjobban szolgálni a szülővárosomat és kicsit tágabb környezetét, országgyűlési képviselőként vagy polgármesterként. Végül arra jutottam, hogy mindenképp vállalnom kell a kockázatot, hiszen számomra ez nem egzisztenciális kérdés,

"hanem az a fontos, hogy a lehető leghatékonyabb módon, helyben tudjak segíteni a dunaújvárosiaknak".

Az elmúlt időszakban minden igyekezetemmel azon voltam a Parlamentben, hogy támogassam a választókerületemben élőket, de fel kellett ismernem, hogy nagyon sok olyan problémával fordulnak hozzám, amit polgármesterként könnyen és gyorsan megoldhatnék, országgyűlési képviselőként viszont nincs erre módom.

"Sajnos a fideszes városvezetés nem figyel a lakosok problémáira, nem teljesíti a kéréseiket, engem viszont épp ezek a megoldandó feladatok motiváltak, hogy elvállaljam a jelöltséget."

A Fidesz és a médiája viszont nem fogja ennyire megértően kezelni az ellenzék pártpolitikai ellentéteken való felülemelkedését. Ön ellen a megválasztása óta folyamatban van egy igen komoly, pénzt és energiát nem nélkülöző, karaktergyilkos kampány, ami most csak fokozódni fog.

Igen, már biztos forrásból tudom, hogy ez várható. Tudni kell, hogy nagyon sok segítő barát és ismerős érdeme is, hogy én képviselői pozícióban vagyok, akik közül vannak, akik bár fideszesként vannak számon tartva, ám ennek ellenére tudják, hogy ki az, aki valóban a dunaújvárosiak érdekeit tartja szem előtt. Nagyon sok információt kapok tőlük, így például

"a múlt heti fideszes válságértekezletről is pontos információk szivárogtak ki hozzám".

Ezen az ülésen, bár Dorkota Lajos (korábbi fideszes önkormányzati és országgyűlési képviselő, volt kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, jelenleg a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke - a szerk.) nem volt jelen, de üzent párttársainak.

"Méghozzá azt, hogy minden eddiginél durvább fokozatba kell kapcsolni a lejáratásomat a Pesti Srácok és az Újvárosi Valóság nevű szennyoldalakon – ami eddig is az ő személyes projektje volt."

Egyébként már most is olyan abszurd dolgokkal állnak elő rólam, mint például egy photoshoppolt kép, amin úgy ábrázolnak, mintha személyesen engedném be a migránsokat Magyarországra. Szóval minden aljas eszközt és légből kapott vádat be fognak vetni annak érdekében, hogy bemocskoljanak. Tapasztalatom szerint egyébként akkor nyúlnak ilyen nemtelen eszközökhöz, amikor félnek. Van is okuk félni.

"Egyetlen dolgot nem vettek számításba, ami miatt dugába dőlhet a tervük: a dunaújvárosiak ismernek, gyerekkorom óta köztük élek és pontosan tudják, hogy milyen ember vagyok."

Ezek fényében, hogy látja, van esély a győzelemre?

Nagyon komoly esélyünk van a győzelemre. Látom, hogy a dunaújvárosiaknak arra van szükségük, hogy megoldódjanak a környezetükben lévő problémák, végre járható útjaik legyenek és éjszaka is tudjanak közlekedni.

"Nem az a fő célom, hogy legyőzzem a Fideszt, hanem hogy egy élhető Dunaújvárost teremtsek."

Ennek a nulladik lépése, hogy megmutassuk az embereknek, hogy lehet máshogy vezetni, működővé tenni a várost. Nem a kisebbség uralmának kell folytatódnia, hanem végre a többség képviseletének kell következnie.

A Fidesz ismét a jelenlegi polgármestert, Cserna Gábort állítja csatasorba a városvezetői címért. Mit gondol, végre sor kerülhet önök között egy nyílt vitára?

Én most is szorgalmazni fogom ezt, ahogy az eddigi összes kampányban is tettem, hiszen a már említett mocskolódások helyett az embereknek valódi választási lehetőséget kell adni, amihez a programalapú vita kínálja a legjobb keretet.

El szeretném kerülni a pocskondiázást, pozitív és értékalapú kampányt szeretnék folytatni, amiben az emberek megismerhetik a céljainkat. Erre pedig kiváló lehetőség lenne egy ilyen vita, remélem, hogy Cserna Gábor is így gondolja majd.

Nulladik lépésről már beszéltünk, azt lehet tudni, hogy mi lesz az első, a második és a harmadik?

Ha legyőzzük a Fideszt, és én városvezetőként léphetem át a polgármesteri iroda küszöbét, akkor az első intézkedéseim egyike az lesz, hogy

"minden egyes korrupciógyanús ügyet megvizsgáltatok".

Az összes önkormányzati dokumentumot átnézetjük majd a jogászainkkal és gazdasági szakembereinkkel, hogy kiszűrjük a kétes hátterű projekteket.

"Ezzel megteremtjük majd a tisztességes politizálás alapjait, a felelősöket pedig kíméletlenül el fogjuk számoltatni."

Csak az antikorrupcióra épül a programjuk?

A teljes programunkat egyelőre nem szeretném nyilvánosságra hozni, azt majd fokozatosan tárjuk a városlakók elé a közeljövőben. Annyit azért elárulhatok, hogy nagyon sok szakember dolgozik azon, hogy a legjobb koncepciót tudjuk letenni az asztalra. Olyanok, akik jelenleg is számos területen jelen vannak a város életében, a városüzemeltetéstől kezdve egész a városfejlesztésig, de jogászok is aktívan segítik a munkánkat.

"Az egyik legfontosabb programpont egyébként a közvilágítás rendbetétele: egy tisztességesen kiírt versenyben olyan cégnek kell nyernie a pályázaton, ami valóban fényt tud hozni Dunaújvárosba."

De fontos, hogy nappal is járhatóak legyenek az utak, és normális minőségben újítassuk fel a rettenetes állapotban lévő infrastruktúrát. Nem úgy, ahogy a fideszes városvezetés az elmúlt időszakban elkövette: idegen városokból hívott, csókos cégekkel, akik még silány munkát is végeztek.

Nem aggódnak a dunaújvárosiak, hogy ha ellenzéki vezetése lesz a városnak, akkor a Fidesz-kormány elzárja a pénzcsapokat?

Nyilván én sem szeretném, hogy Dunaújváros bármiben is hátrányt szenvedjen. Bár a fideszes válságértekezletről kiszivárgott információk szerint a városvezetés

"épp azzal, a fenyegetésnek is beillő híreszteléssel készül támadni, hogy amennyiben én leszek a polgármester, akkor kitör az apokalipszis és az összes forrástól elesik a település".

De ez nem fog megtörténni. Négy érvet is fel tudok sorakoztatni amellett, hogy miért nem, és remélhetőleg ezek el is oszlatják az ilyen jellegű aggodalmakat.

Kezdeném a legkézenfekvőbb példával, Szegeddel. Csongrád megye székhelye évek óta baloldali vezetésű, mégis folyamatosan fejlődik, épül, szépül a szegediek legnagyobb örömére. A Fidesz ugyanis – bármennyire is hangoztatja ezt –, nem teheti tönkre anyagilag az emberek életminőségét, csak azért, mert ellenzékiek ülnek a testületben és a polgármesteri székben.

Másrészt azt is tudni lehet, hogy a Fidesz olyan uniós forrásokat szeretne becsatornázni az országba, amelyek jó pályázatokkal számunkra is megnyerhetők lesznek. Hála az égnek, azért mindenre még a fideszes nagyurak sem tudják rátenni a kezüket, nekünk pedig már most kiváló pályázatíróink vannak, akik készen állnak a feladatra. Arra pedig külön figyelni fogunk, hogy munkahelyteremtésre lehetőséget adó beruházásokat hozzunk Dunaújvárosba, hiszen az elmúlt években a városvezetés ebben nem járt élen. Pedig csak akkor tudunk új lendületet adni a városnak, ha mindenki jól fizető munkahelyeken tud elhelyezkedni.

Lényeges még, hogy a korrupció felszámolásával azok a források is visszakerülnek a város lakóihoz, amelyek most oligarchák és a politikai klientúra zsebébe vándorolnak.

"A visszaéléseknek is köszönhető, hogy a Fidesznek sikerült úgy lenulláznia a város költségvetését, hogy most is épp egy másfél milliárd forintos hitellel kell még jobban eladósítaniuk az önkormányzatot, hogy valamivel palástolni tudják az eddigi korrupt és hanyag működésüket."

De nem csak gazdaságilag vezette rosszul a várost a mostani garnitúra, emberileg sem lehet velük zöld ágra vergődni. Több fontos, nagy cég vezetésével is kifejezetten rossz viszonyban van az önkormányzat, melyen minél hamarabb változtatni kell. Hiszen a leghatékonyabban velük közösen tudunk tenni a náluk dolgozó dunaújvárosiakért, és ők is nagyobb szerepet vállalhatnak a település életében, ami mindenki számára előnyös lenne. Le kell számolni azzal a fideszes mentalitással, hogyha valaki nincs velük, az ellenük van, illetve ha nem dug a zsebükbe pénzt, akkor már szóba sem állnak vele.

De annyit még hozzáfűznék a témához, hogy a dunaújvárosiak már tavaly április 8-án is bebizonyították, hogy nem lehet őket megfélemlíteni és zsarolni, ez azóta sem változott.

Sokan amiatt is aggódnak, hogy ha ön elnyeri a polgármesteri pozíciót, akkor időközi választást kell tartani a választókörzetben, és a Jobbik elveszítheti az egyetlen egyéni mandátumát. Ezzel kapcsolatban mik a kilátások?

"Számomra az a legfontosabb, hogy a mandátum birtokosa egy olyan lokálpatrióta legyen, aki szívvel-lélekkel, harcos elszántsággal képviseli Dunaújvárost és körzetét az Országgyűlésben."

Ezért az ellenzéki oldalon arról is megegyezés született, hogy amennyiben a polgármesteri megbízatás javára lemondok az országgyűlési mandátumomról, akkor is egyetlen közös jelölt álljon ki a Fidesszel szemben az időközi választáson.

Retteg a Fidesz Dunaújvárosban: egyre intenzívebb lejárató kampány a Jobbik képviselője ellen | Alfahír

A dunaújvárosi fideszes vezetésnek nem volt elég, hogy a helyi médiából kizárták a Jobbik egyetlen országgyűlési képviselőjét, aki egyéniben rommá tudta verni őket, az eddigi lejárató cikkek garmadái sem bizonyultak hatásosnak, a 888 takonypócai után újabb propagandistát állítottak rá Pintér Tamásra, akit trükkök százaival igyekeznek ellehetetleníteni. Egyelőre teljesen sikertelenül.