Több mint 100 milliárdot költött tavaly a közmédia, de ez sem volt elég

Több mint 100 milliárdot költött tavaly a közmédia, de ez sem volt elég

A napi.hu közölt egy összeállítást a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) 2018-as eredménykimutatásából. Ebből kiderül, hogy tavaly 101 milliárdot költöttek el, ami persze önmagában is megdöbbentő adat, főleg úgy, hogy a bevételük 98,9 milliárd volt.

Szintén elgondolkodtató, ha megnézzük, hogy mi áll a bevételi oldalon. Kereskedelmi bevételei stagnáltak (7,7 milliárd forint), pedig 2018-ban a közmédia csatornáin lehetett követni például a téli olimpiát, a labdarúgó világbajnokságot, a Formula-1 teljes idényét és a Bajnokok Ligájának legfontosabb mérkőzéseit. A központi költségvetésből ellenben 71,2 milliárd forintot kaptak, de a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságtól is érkezett 12 milliárd forint működési támogatás - olvasható a portálon.

Egyébként az alkalmazottak száma is ismételten növekedni kezdett: az éves átlagszám tavaly 2086 volt.

Fontos még tudni, hogy az Ön pénzéből idén 73, jövőre 75 milliárd forint támogatás jut a központi költségvetés terhére.