Pécsett is életben maradt az ellenzéki megállapodás - az LMP előtt is nyitott az ajtó

Pécsett is életben maradt az ellenzéki megállapodás - az LMP előtt is nyitott az ajtó

Több más megyeszékhelyen is megvalósult az együttműködés. 

Csütörtökön délután volt egy nem is kicsi politikai vita a baranyai megyeszékhelyen, ugyanis az LMP nem volt hajlandó támogatni az ellenzéki megállapodás, a Mindenki Pécsért polgármesterjelöltjét, Péterffy Attilát - Keresztes László Lóránt, a párt távozó alelnöke az Alfahírnek erről azt mondta, hogy "elvtelen zsarolásnak" tartja, ha egy zöldpártot arra köteleznek, hogy formálisan is támogasson egy olyan személyt, aki felelőssé tehető a mecseki erdőirtásokért.

A vitáról, és Mellár Tamás véleményéről itt olvashat:

A Jobbik még tárgyal, Mellár Tamás szerint pedig valamit félreértelmezett az LMP Pécsen | Alfahír

Az LMP önállóan indul valamennyi pécsi választókerületben - ezt közölte az az ellenzéki párt Baranya megyei elnöksége csütörtök kora délután az MTI-vel. Mint írták, a baloldal tette lehetetlenné a teljes ellenzéki együttműködést Pécsen, az érintetteknek ezért vállalniuk kell a felelősséget, illetve leszögezték, nem támogatják Péterffy Attila, a többi parlamenti képviselettel rendelkező párt és a Momentum támogatását bíró pécsi polgármesterjelöltet, aki "összefüggésbe hozható a mecseki erdőrészek tarvágásáért, fairtásért".

Mindenesetre még aznap este újabb ellenzéki egyeztetés volt Pécsett, amellyel kapcsolatban Gyimesi Gábor, a Jobbik önkormányzati képviselője arról tájékoztatta lapunkat, hogy a résztvevő ellenzéki pártok (Jobbik, DK, MSZP, Momentum) egyeztették az elképzeléseiket, a programjaikat, és a lényeges pontokban megállapodtak, ennek eredményeként a jobboldali ellenzék marad a megállapodásban. 

A jobbikos tárgyaló elmondta azt is, hogyha az LMP meggondolná magát, a párt számára biztosítva van az együttműködés megnyitása. 

A Baranya megyei LMP egyébként június 29-én tárgyal a hogyantovábbról, a legvalószínűbb forgatókönyv szerint polgármesterjelöltjük nem lesz, de a körzetekben indítanak jelölteket.

Pécsett egyébként egészen letisztult a kép június közepére. A Mindenki Pécsért jelölte Péterffy Attila lesz, a Fidesz vele szemben az exvizilabdázó Vári Attilát indítja el. A megállapodásnak megfelelően a 18 választókörben is szintén egy-egy ellenzéki jelölt lesz (kivéve várhatóan ez alól a Mi Hazánk, a Kutyapárt és esetleg az LMP képviselője) a NER kihívója. 

Pénteken egyébként Nyíregyházán, Zalaegerszegen, szerdán pedig Győrben jelentették be az ellenzéki pártok a megállapodást - ősszel éles harc várható a megyeszékhelyeken, amely akár meg is rengetheti a Fideszt.