Még engedélye sem volt a tótkomlósi raliverseny szervezőinek

Még engedélye sem volt a tótkomlósi raliverseny szervezőinek

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) nem adott ki hozzájárulást, engedélyt a tótkomlósi raliverseny megrendezéséhez - közölte a szervezet szombaton. Mint ismert: a múlt vasárnapi verseny záróprogramja közben egy raliautó a nézők közé hajtott, tizenegyen megsérültek. A Magyar Gyorsulási Sportági Szövetség szerint viszont pont, hogy ők adhatnak ki engedélyt.

Oláh Gyárfás elnök az MNASZ vezetősége nevében szombati közleményében azt írta: "szeretnénk egyértelműen rögzíteni, a verseny rendezője nem kérte meg szövetségünktől a 2004. évi I. törvényben előírt országos sportági szövetségi hozzájárulást, nem nyújtott be semmiféle dokumentációt a verseny biztonságos megrendezhetőségének vonatkozásában és így szövetségünk nem is vizsgálta a rendezvényt és nem is adott ki semmiféle hozzájárulást a verseny megrendezéséhez".
   
Jelezték, mivel több helyen megjelent, hogy engedélyezett autóversenyen történt a baleset, a szövetség több megkeresést kapott, amelyben arra kértek választ, hogy a MNASZ milyen körülmények között adott ki a versenyhez engedélyt.
   
A közleményben kitértek arra: az elmúlt években a szövetség azt tapasztalta, hogy több olyan szervezet is tevékenykedik Magyarországon, amelyek az autósport területén jogellenesen magának tulajdonítják az országos sportági szövetségi hozzájárulás kiadásának jogát. 
   
"Amennyiben jelen esetben is ilyen, nem jogszerűen kiadott hozzájárulással rendelkezett a szervező, úgy a hatóságok minden bizonnyal vizsgálni fogják ennek körülményeit, az esetlegesen kiadott hozzájárulások jogi hátterét és esetleges szerepüket a sajnálatos baleset kialakulása kapcsán" - olvasható a közleményben, amelyben az elnök azt is megemlíti: a MNASZ kiemelt hangsúlyt fektet a versenyek, versenyzők, tisztségviselők és nézők biztonságára. 
   
"Ennek egyik összetevője, hogy abban az esetben, amennyiben egy rendezvény nem rendelkezik MNASZ-engedéllyel, rendezési hozzájárulással, úgy a rendezvény - a szabályzataink szerint - tiltott rendezvénynek minősül, azon versenyzőink, tisztségviselőink, sportbíróink nem vehetnek részt" - írták.
   
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon múlt vasárnap azt közölte: Tótkomlóson engedélyezett autóversenyt tartottak a belvárosban és a rendezvény záróprogramja közben egy raliautó a nézők közé hajtott. A 11 sérült közül kilencen kerültek kórházba: hárman súlyosan, hatan könnyen sérültek meg. 
   
Az Orosházi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja a történteket.

Magyar Gyorsulási Sportági Szövetség: Nem a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség adja ki az engedélyt

Cikkünk megjelenését követően lapunkat is megkereste a Magyar Gyorsulási Sportági Szövetség, álláspontjukat természetesen változtatás nélkül közöljük.

A szövetség szerint a sportág - amely nem rali, hanem Art Sprint - nem a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség, hanem a Magyar Gyorsulási Sportági Szövetség hatáskörébe tartozik, amiről ráadásul még bírósági ítélet is született.

közlemény