Autósüldözésbe keveredett egy koreai TV-stáb és a Viking Sigyn szabadon engedett kapitánya

Autósüldözésbe keveredett egy koreai TV-stáb és a Viking Sigyn szabadon engedett kapitánya

Autós üldözés alakult ki a Viking ukrán kapitánya és egy dél-koreai híradós stáb között, Budapesten. Az újságírók, interjút akartak készíteni az előzetesből szabaduló 64 éves férfivel, ezért taxival követni kezdték az őt szállító kisbuszt – számolt be az esetről az ATV.

A dunai hajóbaleset okozásával gyanúsított Jurij C. szabadon engedését rengeteg újságíró várta, akik mind kérdést szerettek volna feltenni a kapitánynak, ő azonban nem kívánt nyilatkozni és rögtön autóba szállt. A dél-koreai Channel A-nek dolgozó Woo Hyunkit viszont nem tudta ilyen könnyen lerázni. Stábja taxiba ült és követni kezdte a kapitányt szállító kisbuszt.

A kapitány és sofőrje először a Nyugati téri felüljáró felé vették az irányt, majd kis utcákban folytatódott az üldözés. A sötétített üvegű kisbusz olykor a sebességhatárt is túllépve próbált megszabadulni az őket követő tv stábtól, ami végül sikerült is.

Az ATV-nek a tv riporter azt mondta, csak részvétnyilvánítást akartak hallani a kapitánytól, ugyanis a baleset óta a férfi nem állt a nyilvánosság elé, ügyvédjén keresztül tudatta csak, hogy nagyon sajnálja a történteket, amivel 28 ember halálát okozta, köztük egy kislányét, aki anyja karjaiban halt meg a Duna fenekén és családjának három generációja vesztette életét a kapitány hanyagsága miatt.