Nem hagyná nyom nélkül elfutni az állatkínzókat a Jobbik

Nem hagyná nyom nélkül elfutni az állatkínzókat a Jobbik

Stummer János szerint ellenőrízhető adatbázisba kell rendezni az állatkínzók adatait. 

Az ellenzéki párt alelnöke, Stummer János által benyújtott törvényjavaslat értelmében az állatkínzás miatt elítélt személyekről adatbázist hoznának létre.

A javaslat szerint az adatbázis tartalmazza a hatóság által ismert és állatkínzásért elítélt, vagy eljárás alatt lévő elkövetők személyes adatait. Emellett a listához hozzáférést kapnának a bűnüldöző szervek munkatársai, a
bíróságok, ügyészségek érintett munkatársai, a kormányhivatal vezetők és a jegyzők.

A törvényt be is tartatnák: így az adatbázisban szereplő elkövetőket a hatóság rendszeresen ellenőrzi a további bűnelkövetések megelőzése céljából.

Stummer János a javaslat mellett azzal érvelt, hogy hazánkban kimutathatóan évről évre emelkedik az állatkínzással kapcsolatos esetek száma, viszont az elkövetők elfogásával kapcsolatban a statisztika alacsony értékeket mutat.

Véleménye szerint mind a bűnüldöző, mind a végrehajtási szervek munkájával kapcsolatban segítséget jelent egy olyan adatbázis, mely tartalmazza a hasonló bűncselekmények elkövetőinek az adatait és kiindulási pontot biztosít az ügy sikeres felderítése érdekében.

Értékelése szerint a jegyzők és kormányhivatalok hozzáférése azért szükséges, hogy a helyismeretük alapján gyorsan és hatékonyan tudják segíteni hasonló ügyekben a nyomozó szervek munkáját, emellett a rendszeres hatósági ellenőrzés azért fontos, hogy az adatbázisban szereplő egyén folyamatosan a hatóság látókörében legyen, így megelőzve az újabb bűncselekmények elkövetését.

Mint ismert, a múlt héten egy kockakővel vert agyon egy nő egy védett görög teknőst a budapesti Állatkertben. Balogh Gábor, lapunk publicistája akkor úgy érvelt, hogy "aki képes szörnyetegként viselkedni egy állattal, az a lelke mélyén embertársaihoz sem viszonyul másképp. Az ragadozó, aki előbb-utóbb egy embert szemel ki célpontként".

A témáról bővebben itt olvashat:

Most akkor négyeljük fel az állatkínzókat, vagy bocsássunk meg nekik? Inkább vezessünk listát róluk! | Alfahír

Kockakővel vertek agyon egy teknőst a budapesti Állatkertben. Ennél a felfoghatatlanul aljas cselekedetnél aligha lesz ma olvasottabb, nézettebb hír Magyarországon.