Több alagútba sem férnek be a MÁV új vonatai

Több alagútba sem férnek be a MÁV új vonatai

2020-tól már emeletes vonatokon is utazhatunk, ugyanis ekkor érkeznek meg az első Stadler KISS motorvonatok a MÁV-Start flottába, amiknek a méretével akad némi probléma - írja a 24.hu a Magyar Nemzet cikke alapján.

Magasságuk miatt ugyanis több alagútba egyszerűen nem férnek be, például a Kelenföld és a Déli közt lévőbe sem. Így az első körben a váci és a szolnoki, majd nyáron a balatoni vonalra tervezett szerelvényeknek mindaddig Kelenföld lesz a végállomásuk, míg a Kőbánya-Kispest állomáson a peronokat át nem alakítják.

Frissítés: A MÁV közölte, hogy azon szakaszokon, amelyeken a jövő évtől forgalomba helyezik a járműveket nincsenek alagutak, a Budapest-Déli–Kelenföld szakaszon található alagútban való közlekedtetéshez viszont annak átépítése szükséges. Ennek műszaki megvalósítását és finanszírozását a járműbeszerzési projekt keretében a MÁV és a MÁV-START közösen vizsgálja.

Hosszú távú cél, hogy az összesen 40 darab nagykapacitású villamos motorvonat valamennyi korszerűsített szerelvényt kiváltsa majd Budapest elővárosi vonalain, így az agglomerációban már csak korszerű, azonos szolgáltatási szintet biztosító motorvonatok közlekedjenek.