Cserhalmi György III/III-as ügynökként beült Grósz Károly fekete szolgálati autójába

Cserhalmi György
Fotó: Pesti Tamás

A hétvégén befejeződött Csákváron a Rododendron című kisjátékfilm forgatása. Kovács Levente és Törcsi Levente író-, rendező- és producerpáros története a rendszerváltás előtti Magyarország embertelen és tragikus világát, a besúgóhálózat aljasságát, és ezen rendszer áldozatául esett kisember sorstragédiáját ábrázolja.

Törcsi Levente a rendszerváltás hajnalán játszódó film története kapcsán úgy fogalmazott, ebben a drámai, az egész nemzet sorsát meghatározó történelmi pillanatban arra keresték a választ, hogy vajon milyen lehetőség van az újrakezdésre – ha már a rendszer tönkretette az ember életét, és testileg-lelkileg megnyomorította.

Kovács Levente szerint a történetük példázatszerű; az egyéni döntés, az önálló választás, a függetlenség és szabadság örökérvényű kérdéseit boncolgatja a rendszerváltás kontextusában, három fikciós karakter sorsának tükrében.
Az elsőfilmes Törcsi Levente és Kovács Levente óriási megtiszteltetésnek tartják, hogy Cserhalmi György, Gáspár Tibor és Görög László elfogadta felkérésüket, elismerően beszéltek a forgatókönyvükről, illetve rendkívüli energiával és lelkesedéssel láttak hozzá a munkának.

A történet 1989. június 27-én, az osztrák-magyar határzár megnyitásának, a vasfüggöny szimbolikus átvágásának napján indul. Kádár Jánost alig egy hónapja mentették fel pártelnöki tisztségéből. Az egykori állambiztonsági hatalom már régóta érzi a közelgő véget, kezdi leépíteni besúgóhálózatát. Egy magas rangú tartótiszt nagyvonalú gesztusként új identitással látja el egykori ügynökét az újrakezdés reményét kínálva számára. A bürokrácia gépezetébe azonban apró hiba csúszik: az ügynök tévedésből annak az embernek a személyazonosságát kapja, akiről korábban jelentéseket készített, mi több: egy vallatás alkalmával összevert és örökre megnyomorított – olvasható a történetről az alkotók által kiadott közleményben.

Veszprémi ezredes szerepében Cserhalmi Györgyöt, az ügynök (fedőneve: Rododendron) szerepében Gáspár Tibort, az egykor összevert Bárdos szerepében pedig Görög Lászlót láthatjuk. A három főszereplő mellett Székely Rozi és Nyikolaj Bondarcsuk is szerepet kapott a kisjátékfilmben.

 

 

Az alkotók szerint a Rododendron történetének szimbolikáját erősíti, hogy a jelenetek egy részét Grósz Károly egykori szolgálati autójában, egy éjfekete Mercedes belső terében forgatták.

A TV Com, a Focus Fox és a Lighthouse Film koprodukciójában készülő film az NMHH Médiatanácsának Huszárik pályázatán nyert támogatást. A Rododendron executive producere Németh Gyula, a produceri feladatokon Ferenczy Gábor és Csillag Mano, a film vágója osztozik. A White Rabbit kreatívügynökség a production design és a film kommunikációjának kialakításában vállal szerepet. A film alkotói szeptemberi bemutatót terveznek.
 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

Csak van egy aprócska különbség: nagyvasút lesz.
A gyenge forint és a lakhatási válság egyszerre sújtja a magyar polgárokat.